Az utolsó felvonás

Az utolsó felvonás:

A csütörtök esti nagy buli utáni romeltakarítást végeztem reggel. Volt valami hihetetlenül megnyugtató a helyzet egyszerűségében. Miután este az egyetlen tűzgyújtó készülékünket is sikeresen likvidáltam egy pohár tokajival, nehezen tudtam elképzelni, hogy egyáltalán sikerül majd meleg vízzel elmosogatnom a tegnapról ott maradt csetreseket.

No de a találékonyság határtalan. Volt parázs, rács és edény is, amiben a forrásról hozott vizet megfelelő hőmérsékletűre tudtam melegíteni. Apróságok, amikre otthon nem kell gondolni, de mégis felemelő érzés. 

Dolgom jólvégeztével a száradó edények földöntúli látványában gyönyörködve, eljött az ideje,hogy a frissen fejt tejet levigyük a faluba. Levi szerint, mivel igen jól összebarátkoztam Gyöngyivel, a lóval előző este, menjek és hozzam be a legelőről. Megtörtént. Felszereltük, befogtuk és irány lefelé. Reméltem, hogy lesz még alkalmam ezt a faluba vezető utat az itt tartózkodásom alatt bejárni még egyszer. Csendesen baktattunk lefelé.

A nap hátralévő részében gyorsan pótoltam a hiányosságaimat. Ebédre Attilával lazacot ettük, isteni finom volt, én eddig még nem ettem soha.

Estére kötelező megjelenésünk volt Vármezőn a fogadóban. Itt kiderült ki nyerte a szavazást, elköltöttünk egy utolsó vacsorát együtt a kalandorok és a fogadó gazdák is. A jó hangulat ellenére már csak arra tudtam gondolni, hogy mihamarabb mehessek vissz a majorházhoz.

Éjjel 11 órára fel is értünk, még éppen, hogy ébren voltak. Aznap éjjel a majorházban aludtam. Belesüppedve a csendbe álomba merültem.

Reggel időben keltem és még egyszer utoljára részt vettem a fejésben. Próbáltam minden mozzanatot illatot, szagot, érzést még magamba szippantani, hogy jó ideig velem lehessen otthon a rohanó hétköznapokban. Már éreztem, hogy nehéz lesz az elválás, nekem biztos a többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Ahogy az ember beleszeret a tájba és ezek az érzések tódulnának a bizonyos látószervünk felé, meglepő olyan valakitől, aki nem épp érzelgős típus.

A már-már, mondhatom, szokásos reggeli rutin munka elvégzése után megkértem a fiúkat, hogy készítsünk pár közös képet.

Azt sem tudtam, hogyan búcsúzzak el rendesen. Valahogy úgy érzem ez nem is sikerült. Csak megköszönni tudtam azt a sok jót amit kaptam.

Azt hiszem ez a történek itt nem érhet véget és már azt tervezem jövőre hogy megyek vissza és töltök el 1 hetet fenn a hegyen.

Epilógus:

Ma, mikor ezt írom, már 3 napja itthon vagyok. Nem találom a helyem. Valami megváltozott bennem. Tegnap este, hogy kicsit „otthon” érezzem magam, mikor kiengedtem legelni az én 6 juhomat, elkezdtem faragni a saját pásztorbotom. Levitől kaptam 1 csengőt és egy zörgőt. A csengőt feltettem a kosom nyakába. Csenget, én faragok, a kutyák lihegnek mellettem. Kicsit jobb.

Köszönöm hogy veletek lehettem és befogadtatok a családotokba erre a kis időre!

A viszont látásra!!!

3:00

Péntek, 3 óra 00 perc. A telefon ébresztője kelt. Az álmosságtól tántorogva, de nyafogás nélkül kelünk. Osonunk csendben, még alszik a ház. A kert végéig kell csak elbotorkálnunk, itt kezdjük a napot. Azt hiszem sosem keltem még ilyen korán. Ahogy közeledünk, a hajnali csípős hidegből egyre melegebb lesz. Ropog a tűz a két kemencében, a fenyő illatosan ég és végül megcsap a kovász édes illata. Kenyeret sütni jöttünk. Az ott dolgozó fiatalok nagy szeretettel fogadnak, felébreszti őket az érkezésünk. Vidám, lepcses, összeszokott társaság, öröm köztük lenni. A kezdeti téblábolás után, már reszeljük is a kenyérről az égett részét, kipróbáljuk, hogyan kell szakítani egy-egy adagot, majd mérjük, papírtasakba és ládákba rendezzük a forró pityókás kenyereket. Van ebben a hajnali munkában valami nehezen megfogható varázs. Az éj leple alatt fenyő és kenyérillatban serénykedünk a forró kemencék között, hogy a még igazak álmát alvó emberek reggel friss, meleg kenyeret tegyenek otthonuk asztalára. Egy csipet varázslat. Itt minden nap kis karácsony van

Munkánk jutalma egy forró kenyér, amit a reggelinél úgy tömtünk magunkba, mint aki két napja nem evett.

Pihenésre nem jutott idő, szaladtunk a farmra, de aztán Isti, az együtt töltött hét zárásaként kirándulni vitt minket Szovátára. Ezután a búcsúestre igyekeztünk, jó volt találkozni a többi kalandorral, a szervezőkkel és az Agrya magyar képviselőivel. A finom ételt egy fergeteges tánccal mozogtuk le, amihez a finom pálinka adta a motivációt. A búcsúvacsorán kicsit mindenkinek összeszorult a szíve, összegezte magában az elmúlt egy hetet és hálával a szíve mélyére raktározta az Erdélyben szerzett életreszóló élményeket.

Szép volt, jó volt, kevés volt

“Szép volt, jó volt, kevés volt.” Ahogy talán már sokan hallották is tőlem: nem tudnán eleget dícsérni Kristófot, a családját és az egész falut, életreszóló élményekben volt részem. Egyedül az fájt, hogy haza kell mennem. Persze a tiszteletbeli legerdélyibb gazda cím, s főleg az, hogy visszajöhetek még egy hétre, kárpótol!

A nap forgatással, bálázással, a bálák hazahordásával és egy kis horgolással telt el. Még egy kirándulás vár rám holnap reggel, s búcsút intek ennek a tájnak, az embereknek, s mindannak, amit azért megpróbálok hazavinni magammal…

Kosárfordítás

Gyorsan indult a reggel ma is. Már-már rutin szerűnek éreztem ahogy indult a nap.

Fejés után a juhászok kihajtottak, és Levente nekiállt elkészíteni a sajtot, majd az ordát. A folyamatot végig figyeltem, ahol tudtam segítettem, de ez olyan egyemberes dolog.

Majd eljött az a nap, mikor a kosarat meg kell fordítani. Ha az eddigiekben emlegetett kosár valakinek nem lenne tiszta, nem arra gondolok itt aminek füle van és jól meg tudjuk pakolni. Ez a kosár az a hely ahova éjszakára a juhokat becsukják, megőrzés céljából. Fordítani pedig azért kell, hogy ne tapossák ki az éjszakai toporgással a juhok, 4-5 naponként megismétlik ezt a rituálét.

Szoktam én otthon is dolgozni, de ez a kosárfordítás a tűző napon a hegyoldalban, logisztikai elemekkel megtűzdelve, szép és fárasztó munka.

Dolgunk jólvégeztével (1-2 óra) kezdtünk neki a készülődésnek, vendégek jöttek este felé és fínomságos kecskepörkölt készült. A vedégek elkezdtek szépen sorjában megérkezni, lassan hangosodott ki a hegyoldal a majorháznál és kezdetétt vette a mulatozás.

Vásár

A gyorsan sokat tipikus esete áll fenn ebben az esetben. hisz éjjel 11 felé megy el az ember aludni, s aztán szolid füttyszóra ébred 4:30kor. A fiúk szétválasztják a kosárban a fejős juhokat a bárányoktól, aztán 5 felé kezdetét veszi a fejés. Mivel készültünk a piacra is most nem hagyták, hogy csillogtassam fejő-tehetségem, haladni kellett. Most csak a terelésben segítettem, ami annyira jól sikerült, hogy kisebb nagyobb foltok még talán gané mentesek voltak rajtam. A tegnapi eső hatására jól megcsúszósodott a kosár alja és mivel ez is lejtőn van, igen nehéz talpon maradni, mint elmondtam nem is sikerült.

De ez nem szegheti kedvem s lelkesedésem, mikor kész lettünk, fogtuk be a lovat és indultunk, hoztuk le a tejet. Gyors csutakolás (értsd itt engem) után indultunk is a vásárba. Kicsit nagyobb vásárra számítottam, de hogy ne jöjjek üres kézzel majd haza vettem egy gyapjúnyíró ollót, sose baj ha kettő van alapon.

Kalyiba

Nehezen találom a szavakat, persze nem csak azért mert kellő képpen elfáradtam. Ma reggel Levente jött értem szekérrel. Mondta, hogy felmegyünk a hegyre s megnézzük, hol legelnek a juhok. Felfele utunk is már-már kalandosnak mondható, de emellett filmbe illő helyeken vitt felfelé. Egy lóerővel, zabhajtással baktattunk felfelé a víz kimosta hatalmas kövek hátán s minimun 45 fokos meredekségen.

Csodaszép helyen legelnek a juhok is. Akkora fák vannak amiket otthon ritkán látni.

Délután hatalmas szerencsénk volt, mert mire visszaértünk a majorházhoz, csak akkor kezdett el esni. Szakadt, mintha a dézsából öntötték volna.

Az esti fejésnél már én is segíthettem és azt hiszem nem hazudok nagyot ha azt mondom egészen eredményesen sikerül.

Az éjszakát a kalyibában töltöttem és itt nyert értelmet az “…álmában csenget egy kicsit…” vers részlet. A juhokkal együtt álomba is csengettem magam igen gyorsan, a jólevegő és a munka hatására.

Fuszulyka reloaded

A reggel, mint minden reggel, a tehenek körül zajlott ma is. A tejet leadtuk, az állatokat kúráltuk. Kis kapálás a kertben, majd zöldfuszulyka fejtés. Déltől a várva várt nap: az aratás utolsó napja, ha a Jóisten is megsegít. Ma egészen a dombok tetején dolgozunk, gyönyörű kilátással vidékre, az erdők által körülölelve. Az aratás sikeresen el lett végezve. Délután filmezés-fotózás, beszélgetés az elmúlt napok élményeiről gazda-kalandor szemmel. Károly gazdáékkal vendégeket vártunk, hogy közösen örvendjünk a sikernek.

Patkó

A mai napra felgyorsultak az események. Talán nem is tudnám felsorolni, mi minden történt, de csodás nap volt. Reggel patkolással kezdtünk. Azaz inkább csak néztem, ahogy a cigànyok patkoltak, s jól csinálták. Ezt követte a széna forgatása géppel, majd az igazi, házi kenyérsütés. Talán ez volt az egyik olyan program, melyet a héten legjobban vártam, s mindenképpen ki is fogom próbálni otthon. Persze nem ugyanaz, mintha igazi kovásszal, s házi liszttel készíteném, de mégis más, ha ez ember a saját keze munkáját eheti meg. Ezután pedig felmentünk az állatokhoz a hegyre, ismét gyönyörködhettem a kilátásban, s végül vendégül látott minket egy másik kalandort fogadó gazda a hegyen, ahol aztán a pörkölt mellé harmonikaszó is járt. Itt végre találkoztam a tökéletes lóval, akinél álmodni sem lehet jobbat, s engedelmesebbet. Életem leghosszabb és legnyugalmasabb lovas túráját tettem meg az alkonyatban. Megfizethetetlen, s számomra még mindig hihetetlen élmény volt!

Tábortűz

Nagyon sűrű napot tudhatunk magunk mögött. A szokásos reggeli torna és a nyulak, bárány gondozása után, Mónika kivitt a mezőre,hogy segítsek forgatni a szénát. Tűző napsütésben és rekkenő hőségben mentünk forgatni, Zoltánnal, a feleségével Katival. és Mónika egyik jobb kezével, Noémivel. Soha nem csináltam még ilyet, de nagyon élveztem és már értem hol barnulnak le a helyiek, hol máshol, munka közben. Miután visszaértünk az ebédeltetés befejeztével nyeregbe pattanhattam és Patán gyakorolhattam a könnyített ügetést. Ezután már elkezdtünk készülődni az esti tábortűzhöz. Megraktuk a tábortüzet még sötétedés előtt és hamar rá is gyújtottunk. A gyerekek és mi, a felnőttek is nagyon élveztük a szalonnasütést. Mindenki későn került ágyba, én pedig a kellemes fáradtság érzésével térek nyugovóra és várom a holnapot, a tábor utolsó napját a gyerekek lovasbemutatójával.

Csibe

A mai napunk egészen különleges volt. A szokásos ès kihagyhatatlan reggeli torna után a gyerekek hosszú lovaglásra indultak a gyakorlópályán. Ezután ebédeltünk velük és délután közös activity játékba fogtunk. Számomra ezek után kezdődött a kaland. Zoltán, a fogadó családom feje, elvitt a családi vállalkozás gyárába, ahol az áruba bocsátandó takarmánnyal foglalkoznak, illetve napos csibét, pulykát, stb. nevelnek, és adnak el. Türelemmel és szakértelemmel fordult felém. Kíváncsi ternészetem miatt sok dolgot kellett elmondania, a gépek működéséről, a munkaerő hozzáállásáról és sok minden másról. Nagyon élveztem, és rengeteg új dolgot tanultam utunk során. Miután visszaértünk lóra ültettek és futószáron gyakorolhattam nyeregben az ügetést, amiben Noémi volt segítségemre. Hihetetlen mennyire jó érzés együttmozogni a lóval, figyelni a lépéseit, hogy könnyítsük a terhelését. Illetve azt sem gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó és izmokat igénylő hobbi ez. A helyi lányok mind izmosak és karcsúak, mostmár érzem is miért. Lassan olyan izomlázam lesz, hogy lábra sem tudok majd állni. Nagyon élvezem minden percét az itt töltött időnek, ma is sok dolgot tanultam és várom a holnapot,hogy magamba szívahassam a helyiek szakértelmének egy-egy részletét.

Szakadék

A mai nap reggelén is a szoptatással kezdődött a nap. Utána a fenti kertbe küldtek el, hogy hozzak pityókát a szilvásgombóchoz és paprikákat a töltött paprikának. Érdekes itt levesként tartják nyilván a töltött paprikát.
Reggelire tejbereszeltet készített Juliska mama. A melegített tejbe laskát reszelnek, édesítik cukorral, ízesítik vaníliával. Nagyon finom és laktató, hasonló csemege  lesz mint a tejberizs.
Reggeli után a mezőre mentünk az új legelendő területet lekeríteni, vagyis a villanypásztort és az oszlopokat rakosgattuk egész délután Attilával, Ágnessel és nagybátyjukkal, Bélával. Attila és Ágnes Marton Szabolcs, az én gazdám ;-), ikergyermekei. Sokat dolgoztunk együtt, sokat tanultam tőlük. És őszintén nem igazán értették miért tetszik nekem ez az élet, mit nem lehet a városon szeretni. A csere lehetőségét mindkét fél  fenntartja… Továbbra is, annak ellenére is, hogy ma lejártam a lábam, a melegben derékig érő fűben, ősszevissza karistól a mező és csípett a sok szakadék. Úgy érzem a táj, a környezet és a cél minden elhullajtott verejtékcseppet kárpótol. Meghát ez a meleg  és forróság a mezőn vagy városban megintcsak összehasonlíthatatlan.

A faluban a fiatalok összetartanak segítenek egymásnak. Most ugye mindenki arat, Szabolcstól tudom, hogy esős volt eddig a nyár, s el vannak maradva az aratással. Szóval mindenki a mezőn kombájnnal, préselővel-bálázóval  szorgoskodik. Megismertem Attila és Ágnes barátait Sanyit, Kareszt és Péterkét, ők is mind a családi gazdaságban tevékenykednek nyáron: vetnek, aratnak, állatokat gondoznak. Tanévben a városban tanulnak, akkor kevesebbet vannak otthon és a szülőkre,nagyszülőkre, a család többi tagjára jut a több feladat.
A feladatmegosztás fontos, hogy minden rendben működjön. “A minden megoldható” elv itt is működik.
Enikő, Szabolcs felesége, az ikrek édesanyja, a ház körüli dolgokat intézi. Juliska mamával minden nap főznek, hogy legyen a dolgos kezekben energia. Az ikrek anyai nagyszülei a szomszéd utcában laknak ők is sokat segítenek. Eta mama süti a házikenyereket a családnak, például.
A gazdaság stábtagja még Pillangó, a család lova. A szekér elé kötik, s már indul is a menet a friss kaszálékért a disznóknak. Ma én is voltam a fiúkkal. A munka közben az jutott eszembe, hogy olyan ez mintha a spagettit próbálnám a villámra felcsavarni, az elején nem volt rajtfogás nekem. Bélabátyja mondta, hogy mint a nadrágon ezen is a lyukat kell megtalálni, az ő szakavatott szeme, már tudta, hová kell a villát szúrni és tovább hányni a szekérre. Szóval miután tricepszre és hasizomra gyúrtunk a megpakolt szekér mellett visszaballagtunk a házhoz. Bélától meg tudtam, hogy nagyon sok az üres ház, a lakói kihaltak, Márkodon jelenleg olyan 200-an laknak gyermekekkkel együtt. Nagyon sok szép régi  tornácos ház előtt székelykapu áll. Fotóztam is emlékül párat.

Kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással…

“Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Így a 4. napot itt töltve egyre több kérdésre keresem a miérteket. Majd később a napunkról is írok, de előbb a gondolataimat helyezem előtérbe.
Amikor tegnap fent a szalmabálákat bontottuk, azon töprengtem magamban, hogy mennyire érdekes ezek az emberek nem tüsszögnek, köhögnek a sok pollentől, portól. Mint otthon emberek tömegei szenvednek a különféle allergiáktól. Valószínűsítem ezek az emberek azt sem tudják ezek milyen betegségek és hogy egyáltalán léteznek-e ilyenek. Jó látni, példát venni az ilyen természetközeli emberektől, akik többet tudnak az életről mint mi. Ezt bátran ki merem állítani! Itt nincs színjáték, álarc, képmutatás, magamutogatás. Nem, itt maga az EMBER van! Töröm a fejem, vajon miért, hogyan alakul ez így?! Sajnos még nem kaptam választ. De nem adom fel!
Milyen érdekes, hogy Sanyinak és Valinak minden kocka látszik a hasán. Szikár, erős fiatalemberek, akik ebben a közegben nőttek fel. Vicces, mert sok Margit-szigeti futó elcserélné a hasizmait velük, csak hogy jobban mutasson a márkás sportpólóban. Na Sanyiék nem futnak. Legalábbis nem abban a formában ahogy mi tesszük. Ők a végtelen mezőket, dombokat, hegyeket szelik. Na nekik innen jön az izomzat. Ki így, ki úgy! A városi ember fehérjeport iszik, edzőterembe jár, na ők nem. Ők ezzel nem kérkednek, fogalmuk sincs, hogy ez más élethelyzetben milyen menő lenne. Hát nem vicces ez a világ??!!!
Mindenki természetesen viselkedik. Vajon miért?
Kijelenthetem, hogy ez egy mentális terápia számomra! Sokszor meghatódtam eddig is már. Valahogy úgy érzem sokkal gazdagabb belső èrtékekkel bírnak itt. Én boldog vagyok! Igen, ez lehet, hogy egy elcsépelt frázis és nem lehet ilyet csak úgy kijelenteni, de így érzem! És tudom Sanyi és Vali is boldog. Milyen érdekes, hogy mindenkinek más a boldogság. Nekem ők kitártak egy kaput, hogy megmutassák így is lehet boldognak lenni!
És akkor ezután remélem még kíváncsiak vagytok a napi rutinra. Reggeli után kimentünk a tanyára. A bivalyok és bikák etetésével indítottunk, majd a disznókat és a feketearcúakat reggeliztettük meg. Sanyit kértem, hogy segítsen kinyitni a korpás zsák száját. Hát azt a felettébb lelkesedést már nagyon rég láttam egy ember arcán, hogy segíthessen! Örömmel jött! Nem érdektelenül! Ezen el lehetne például gondolkodni! Hogy mutassunk már mi is egy fikarcnyival több érdeklődést embertársaink irányába.
Az etetés után még elmentünk István gazdával a 3 bikáért, amit együtt vásároltunk. Még túl korán volt, így beültünk a helyi kávézóba. Mellette egy székely kapu állt ezzel a felirattal:
“Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”(Tamási Áron) Ez is egy velős sokatmondó üzenet, érdemes ezen is elgondolkodni!
A farmra odaérve, a farm vezetője körbevezetett minket, láttuk a fejőcsarnokot is. Ezután a platóra dobtunk a saját bikáinknak a szalmát, hogy ne csúszkáljanak. Lemértük a bikákat, 150 kilósak voltak egyenként. Felhajtottuk őket a dubára. Aztán elrendeztük István gazdával együtt a piszkos anyagiakat. Aztán a tanyára vittük őket. Utána hazajöttünk ebédelni és sziesztázni, mert hajnalban kelünk, pékségben kezdjük majd a holnapot.
“Kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással…”

Mínusz1kg5napalatt

Rekordot döntöttünk a reggeli etetésnél, egy óra sem kellett és nem hallatszott állatbőgés a farmon, ropogtattak a fekete fejű berbécsek, a bikák, a bivalyok, a disznók és a lovak is. Így már nyugodt szívvel indultunk bikát vásárolni egy nagy tehenészetbe, ahol megnéztük a borjúkat, a fejős teheneket és a fejőcsarnokot is.

Útközben beszélgetünk és kérdezzük Istvánt mindenféléről, ami épp eszünkbe jut, és ő kivetel nélkül mindig kielégítő válasszal szolgál. Ilyenkor elgondolkodom az itteni és a otthoni életekről, sorsokról, lehetőségekről. Néha villámcsapásként ér egy-egy felismerés, milyen kényelmesen is élünk, de legtöbbször ki kell nevetnem minket, városi embereket milyen butácskák vagyunk. Néhány városi egyénnek, akinek nincs lehetetlen és gyorsított világban él, kínkeserves lenne, hogy hosszadalmas szántóföldi munkáját napokig nem tudja elvégezni olyan egyszerű dolog miatt, mint az időjárás. Vagy hogy a csűrbe 10 szénabálára valót bebálázni és behordani a mezőről, egy egész délutánt elvesz. Elnézem Sanyit és Valentint, akik világ életükben pásztorok voltak, a “mi világunkban” testépítő versenyt nyernének fittnes kategóriában szálkás testükkel, kocka hasukkal – amiben ráadásul erő is lakozik. A városi ember? Havonta több tízezret költ kondibérletre, aerobic órákra, fehérjeporokra, rövidke életéből naponta legalább 2 órát tölt a “mínusz10kg5napalatt” cikkek böngészésével, és minden napszakban sopánkodik, hogy miért ekkora a ruhamérete. Vicces, ugye?! Mi még a 2 km-re lévő boltba is kocsival vagy tömegközlekedéssel megyünk, ők egy délelőtt kb. 10 km-t gyalogolhatnak ide-oda a karámok közt.

Természetesen tudom, nem lehet mindenki pásztor az esztenán, csak néha kicsit észbe kaphatnánk.

Asszimilálódunk

Szerdán ismét a farmon értek a nap első sugarai, és a mihaszna komisz jószág-számlálás türelemmel várt minket a domb tetején. Harmadik napja tartó kálváriánkról mostmár bizonyíték is van, ugyanis az Agrya csapata látogatott hozzánk, hogy fotót és filmet készítsen munkánkról.

Közben Katával büszkén ért minket a felismerés, hogy a kosárhoz menet – ami a meredek domb tetején terült el – már nem kapkodjuk kétségbeesetten a levegőt és nem kell megállni minden csalánbokornál lihegni. Asszimilálódunk. És ez a nyelvjárásunkon is látszik… Farmosodunk.

A nap további része nem a megszokott módon telt. Miként másodszor kalandorkodom, a tavalyi gazdám Hargita megyéből – akikkel azóta is jó kapcsolatot ápolok – ellopott egy napra kicsit nosztalgiázni. Csíkbánkfalvára indultunk, ahova Gálos Anna is velünk tartott, ugyanis ő két éve volt ugyanitt kalandor. Roppant nagy élmény volt és szerencsésnek tartom magam, hogy újra láthattam a gazdaságot, a tájat és a Sándor család szeretetében fürdőzhettem egy délután. Tavaly az ott megszerzett rendkívül erős élmények, érzések meghatározták az elmúlt egy évemet, és bátran mondhatom, átformálták személyiségemet, ezért is döntöttem az újrajelentkezés mellett. Tapasztalt kalandorként érdekes látni egy-egy nagyobb gazdaság közt a különbségeket. Ki milyen indíttatásból csinálja, kinek mi a célja vele, ki milyen módszereket alkamaz egy kisebb vagy épp nagyobb probléma esetén. A gyakorlati munkák mellett épp ezek, amikből legtöbbet tanulhat az ember lánya.

Kecske

Tegnap délelőtt asszonymunkát végeztünk: reggelit, ebédet főztünk, mosogattunk.
Ebéd után kimentünk a mezőre, hogy a csordát egy másik területre tereljük és villanypásztorral elkerítsük őket. A csordát irányítani nem könnyű (nekem), de ha egyszer elindulnak, még nem biztos, hogy arra mennek, amerre szeretnénk. A varázsszó, amivel mégis pöcre beindulnak: “hijjkine”.

A tehénköltöztetéssel az is jár, hogy új itatót kell kialakítani. Erre egy kútból vezettük a vizet slagon át a vályúba. A magas fűben a tehenek jól érzik magukat, azonnal nekiállnak a legelésnek.
A lekerítés könnyű feladat a cövekeket kell átrendezni és belefűzni a zsineget, kábelt.
Mire végeztünk eljött a fejés ideje. A tehenek szinte mondhatni, hogy sorban állnak és várják, hogy az apparátus működésbe lépjen.
Van két tehén, akiket kézzel fejnek. Kecskét, ez a boci neve, én fejtem. Nagy élmény ez, Kecske is enged nekem, kopog a vider alja. Néhány próbálkozás után már jobban megy, de rutin ide is elkél, ha nem akarunk a reggeli fejésig elidőzni. A gép zakatol, az alkotó pihen.
Két órával később már a faluban a tejátadó helyen vagyunk. Füzetbe jegyzik, hogy ki mennyi tejet hoz, reggel és este, majd egy nagy tartályba kerül a tej a többi közé. Amikor ott jártunk 500l volt a tartályban, s még ennyi beleférne. A tartályszerkezet kijelzője szerint a tőgymeleg tej 26,4 celsius fokos, a gép ezt hűti 4 celsius fokra. Ez hosszú idő olyan hajnal egyig is eltart. Másnap reggel jönnek Szeredáról a tejért, veszik és viszik. Hosszú nap után térünk nyugovóra, mindenkire ráfér a pihenés. Hogy ki az a mindenki, arról legközelebb mesélek.
További szép napot!

Kata érted?! Érted Kata?!

Kata érted?! Érted Kata?!

Ez a 3. olyan reggelünk, amikor a madarak hangversenyére és a bikák bőgésére ébredünk. Igen ez a madárcsacsogás és a bikabőgés megfizethetetlen. Minden másra ott van a Mastercard, de itt arra se lesz szükséged.
Reggel bikaetetéssel kezdtük a napot. Szépen meg is vártuk míg falatoznak hisz azért nem minden nap látunk ilyet. Majd disznó etetés és itatás következett. Sanyi munka közben hangosan mai magyar zenét hallgat telefonján, hogy könnyebben menjen a munka, szórakoztasson Bennünket és persze saját magát.
3. napja vagyok itt. És meglehetősen érdekes dolgot figyeltem meg. Új oldalamat ismertem meg. Nagyon megható érzések kerítenek hatalmukba. Az okát még keresem, ha egyáltalán fontos a miért, de talán a lenyűgöző panoráma, az emberek őszintesége, odaadása, figyelmessége, ez mind ősszegyűlt bennem és kitört. A tanyán nem stresszelnek, nem idegeskednek, nem fáj nekik ha a másiknak van, nem szomorkodnak, ők így élnek, így jó nekik.
Miután befejeztük a fülszámok felírását, melynek azt hiszem a fiúk örültek legjobban, szalma és lucernabálák pakolásával folytattuk. Valentin invitálására nagyon szívesen csatlakoztam én is hozzájuk a csűrbe. Első kihívás hogyan jutok oda fel kb. 3,5 m magasra… Kaptam egy kisebb méretű létrát, Vali a végén felhúzott. Kialakult köztünk a bizalom az erős kézfogással. Szóval feljutottam. Először csak figyeltem a mozdulatokat, aztán meggyőztem a fiúkat hogy én is képes vagyok rá. Amíg egyikőjük ebédelt, addig ügyesen helyettesítettem.
Majd István gazda meghozta az ebèdet. Tudtam le kell jönnöm… de hogyan? Hosszú töprengés után lett egy hosszabb létra, a 4 fiú fogta, én pedig remegő lábakkal földet értem.
Teli hassal traktorra ültem és 1 óra zötykölődés után, egy dombbal odébb, eljutottunk a bálák központjába, a végtelen mezőre. 8 bálát maximalizálva felpakoltunk és visszaindultunk. Ez a mutatvány 3 órát vett igénybe. 1 óra út oda, fél óra felpakolás és 1,5 óra vissza mert hazafelé más útvonalon jöttünk a rakomány miatt. Menetközben jól elcseverésztünk Albival, aki elmondása szerint profi traktorista, rögtön érzi ha nem tapad úgy a gumi! Közben ezt hajtogatta nekem végig 3 óran keresztül: Kata érted?! Érted Kata?! Minden mondatában nevemen szólított! Ennyiszer még nem hallottam a saját nevemet. És a végén azt is elárulta, hogy ő mindig velem lenne, olyan jó társaság voltam neki. Igazán örülök, hogy csak a jelenlétemmel ennyire lenyűgöztem!
A nap zárásaként vásároltunk még 5 bikát, el is hoztuk őket… de erről bővebben holnap, mert még folytatjuk!

Fuszulyka

Ez a nap az új ismeretek napja volt. A reggel korán indult a nyári legelőn éjszakázó tehenek fejésével – három másik legeltetéses állattartással foglalkozó szentgericei gazda mellett. Károly gazda a mai napon is aratott. Hogy még több mindent megismerjek, az ő áldása alatt a szomszédos Kovács gazdánál folytattam erdélyi tanulmányaimat.  A híres zöld fuszulyka felderítésére lovasszekéren indultunk ki a földekre, majd a háznál fejtettünk levesbe valót. Este Kovács gazda feleségénél a sajt-, orda-, vaj-készítést tanította meg.

Már nincs olyan sok, mint amennyi volt

Ma reggel önálló feladattal indítottunk. Először a bivalyokat kellett kiengednünk a karámjukból. Nem volt egyszerű feladat feltérképezni a módszert, de aztán fogtuk, átmásztunk a kerítésen be a karám ajtajához és sikerült kicsomóznunk a madzagot. Ezt megtudván a bivalyok azon nyomban versenyfutásnak eredtek. Tehát első feladat kipipálva.
Folytattuk a tegnap elkezdett birkafülszám felírást. Én álltam a kosár közepén azzal a feladattal, hogy a birkákat az ajtóhoz tereljem mivel az ajtó túloldalán várta őket Valentin kolléga, aki rögtön fejte is őket. Ez a terelés annyira nem egyszerű ám. A birkák egyik sarokból a másikba futkostak de lukra még véletlenül sem… Úgyhogy Sanyit kellett bevetnünk… na majd ő tőle én is megtanulom… Nagyon figyeltem a fortélyokat, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy pont ugyanígy viselkedtek az állatok. Úgyhogy másik megoldáshoz folyamodtunk. No terelés… de manuális erős fogás a réshez cibálás… nyögvenyelősen kb 15 darabot felírtunk… Hogy mitől maradt annyiban? Mert persze sokszor 15 volt odabent… Elmesélem:
Kijött hozzánk az Erdély TV, hogy egy rövid anyagot készítsenek a mai híradóba.  István gazdánkkal zajlott az interjú, épp vége lett, amikor a kosár megadta magát a birkák erős mocorgása miatt és egyszer csak darabjaira hullott…a több mint 100 birka pedig a szélrózsa minden irányába…mi pedig mindannyian könnyező nevetésben törtünk ki… Tulajdonkèppen az addig megszámlált birkáink megsemmisültek… tehát újrakezdhetjük a feladatot…
Kora délután meglátogatott Bennünket, jobban mondva a pácienseit a helyi állatorvos. Beoltotta a bikákat, meghallgathattuk a sztetoszkópjával milyen egy vírusos tüdőgyulladás. Nagyon érdekes volt.
Az ízletes ebéd után a fenti kosárban láttunk neki a fülszámírásnak. Oda feljutni felér egy kardio-edzéssel. Mondta is Valentin hogy neki pl. szívproblémái vannak, mert nagyon kalimpál a kisszíve mikor megy felfelé a dombon. Na mikor együtt mentünk megnyugtattuk, hogy nekünk is szépen ver. Sikerült őket megnevettetnünk.
Kb. 2 óra elteltével Sanyi mondata miatt megint csak sírva nevettünk:
” Már nincs olyan sok, mint amennyi volt.”(Sanyi)
Ennek igazán örültünk, mert addigra már 188 birkát felírtunk. Remèlem azért Sanyi szerint is ennyivel kevesebb lett odabent.
Szóval ma is egy csodálatos élménydús napot tudhatunk magunk mögött borzasztó sok nevetéssel fűszerezve.
KÖSZÖNJÜK!

Csibe

Az eső egy kicsit keresztülhúzta a mai terveinket, de ennek ellenére jól telt a nap. Mindent előkészítettünk a későbbiekhez, jártunk a nyárádszeredai hetivásárban, s megtudtam, hogy oda nem csak vásárolni megy az ember, hanem a piac a társadalmi élet egyik legfontosabb helyszíne is. Keltek sorjában a kiscsibék, tanítottuk őket enni, inni, s egy kicsit szeretgethettem is őket. Egy keveset lovagoltam is, ami ugyan kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés volt nekem. Remélem lesz még rá alkalmam, még, ha nem is ezen a héten, de a közeljövőben.

Már nincs olyan sok…

A második nap végén azt hiszem kijelenthetem, hogy birkákkal foglalkozni vakmerő vállalkozás. Olykor olyanok, mint egy csoport óvodás, máskor egy igénytelen csürhére hajaznak, aztán meg vicces baráti társaság, és néha babusgatni valóak, akár a kutyakölykök. Délelőtti munkaként a feladatunk ismét juhszámlálás volt, de most egy nagyobb nyájjal álltunk szemben, amiben már kosok is voltak. Leválasztottunk egy kisebb csoportot, amit külön kosárba tereltünk, vagyis a farmon dolgozó Sanyi és Valentin próbálkoztak. Egyenként megfogni, a kapuhoz cipelni, leolvasni, leírni, elengedni.

A juhokban lévő nyájszellem egy áradó folyóra emlékeztet engem. Mint a vízfolyam, együtt áramlanak, és ha kell együttes erővel törik át a gátat, és öntik el a mezőt. Itt is épp ez történt. A kosár körül Katával ketten ugrabugráltunk, Sanyi bent hajtott, Valentin várta, hogy lefoghassa őket. Eközben a távoli sarokban a kerítés meggyengült a juhok áradtak kifelé, mint a vízfolyam, és az eddig gondosan felírt birkák összekeveredtek a fel nem írtakkal… Az ekkor bennünk keringő érzéseket, szeretettel ajánlom mindenkinek. Sírva nevettünk és nevetve sírtunk. Az Erdély TV épp ekkor forgatott nálunk, talán a nagy pillanatot is felvették, azt mondták a szilveszteri adáshoz jó anyag lesz.

Azonban jut idő farmon töltött órák alatt olykor elmerengeni a tájon. Hallgatni az erdő neszét, nézni a kutyákat, ahogy a fák közül jövő zajokat ugatják, várni a vihart, élvezni a szelet, figyelni a pásztorok kiabálásának visszhangját, látni, ahogy egy elhullott birkát a kutya marcangol. Felbecsülhetetlen!

Az állatorvos munkáját is nyomon követhettük ma, majd a tudományos kitérő és egy jó ebéd után – kevesebb lelkesedéssel – ismét nekifogtunk a számlálásnak. Esteledett, nem végeztünk, de Sanyi világnézete – melyet a hosszú zord évek tapasztalatai barázdáltak – megnyugtatott : ” Már nincs olyan sok, mint amennyi volt.”

Birka

A hosszú utazást és késői érkezést kipihenve, reggel ámultunk rá, hova is érkeztünk mi ketten, Katák. Kalandunk első napján Iklandon egyből a mély vízben kezdtünk. Korán reggel a farmon kissé bizalmatlanul, de készséggel fogadtak a munkások. Rögtön  nagy feladatot kaptunk, a birkafejés közben leltározni kellett az állatokat. Bemerészkedtem a kis karámba, ahol a juhok éjszakáznak és egy kis csapóajtón kellett őket kihajtanom, egy kivételesen erre az alkalomra nekem készített vesszővel. Ezalatt Kata mindegyiknek feljegyezte a fülszámát. Persze mindez nem ment ilyen gördülékenyen, mint ahogy leírtam. A birka a tapasztalatok alapján inkább vadállat, mintsem háztáji, és nem, nincs birka türelmük sem, viszont díjugratásban komoly eredményeket érnének el… Miután megszabadítottam a bakancsom a több kiló trágyától, tanulmányoztuk a sajt- és ordakészítést. Később gazdánkra, Istvánra is átragadt állhatatos munkakedvünk és már együtt itattuk a túlvilági hangon visító disznókat, megetettük szeme fényeit, a berbécseket és kicsinosítottuk karámjukat is. Kipróbáltuk a birkanyírást, bár félve, hogy birkavágás kerekedik belőle, a profikra hagytuk. Ennek ellenére kivételes élmény megszabadítani egy birkát a meleg és nehéz gyapjától.

Este a dolgos napot ellensúlyozva, István elvitt minket Marosvásárhelyre, ahol sétáltunk a várban és a városban, majd betértünk egy szuper kis pubba, ahol jót iszogattunk és beszelgettünk. Remélem nem volt birkaszagunk…

Kapirgál

Ma a reggeli torna a gyerekeknek kicsit hosszabb volt, mint tegnap. Fontos, hogy sokat mozogjanak és élvezzék is. A torna után indultak is lovagolni. Nagy élmény volt látni,ahogy a 10 év körüli gyerekek önàllóan irányítanak egy lovat. Számomra az is felfoghatatlan, hogy az egyik kislány 5 évesen már milyen érzékkel üget a lovon, igaz, még csak futószáron. Erről eszembe jut Mónika, a helyi lovàsz története, aki már 4 éves korától lovagol, és 8 évesen már Magyarországon töltött egyedül 2 hónapot, hogy lovagolni tanuljon. Tőle sokat tanulnak a táborozó gyerekek és én is a lovaglásról, lovakról. Ma már nyeregbe ülhettem, és a könnyített ügetést gyakorolhattam. Óriási élmény a lovon ülni és érezni, ahogy mozog, odafigyelni a helyes testtartásra és a megfelelő ütemben való mozgásra. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ezt kipróbálhattam, és minden egyes élményért, amit itt átélhetek. Láthattam, ahogy a lovakkal foglalkozók milyen trükköket tanítottak meg a lovaknak, és hogyan kezelik őket. Például megtudtam,hogy a lovak “utánozós” állatok, így követik azt, amit az ember csinál. A 17 éves Renáta, aki szintén nagyon ért a lovakhoz, elérte, hogy a ló feküdjön le és hemperegjen a homokban, úgy, hogy csupán elkezdett a lábával kapirgálni. Több hasonló trükköt is bemutattak, amiket a gyerekek és én is nagyon élveztünk. Ezenkívül a táborozókkal töltöttem időmet és igyekeztem szórakoztatni őket a délutáni esős időben. Kíváncsian várom a következő napot, hogy vajon milyen meglepetéseket tartogatnak még számomra.

Ez a nap más, mint a többi!

Ez a nap más, mint a többi!

Ez a hétfő reggel más volt, mint ez eddigi hétköznapok, amit az ember a háta közepére se kíván és mindig olyan gyorsan eljön. Ezt a hétfőt fél 8-kor egy ínycsíklandó reggeli után a tanyán folytattuk. Nem az IRODÁBAN, A TANYÁN! Az első feladatunk a fülszámfelírás volt fejéssel egybekötve, a kellemeset a hasznossal… Nagyon jól haladtunk, 115 hölgybirka lett a vége. Persze mindezt a dombtetőn tettük, gyönyörű táj ölelt a karjaiba. Ezután jött a sajtkészítés a tejből. Eltanultuk a fortélyokat. Majd kedves gazdánk, ifj. Birtalan István elvitt minket ebédelni egy finomat, hogy a délutáni munkákhoz erőre kapjunk. Ebédből visszatérve rögtön a birkanyíráshoz kezdtünk. Igazán izgalmas volt, annyira vastag ez a gyapjú hogy el se tudom képzelni hogy bírja az állat ilyen vastag “kabát” alatt. De jó párat megszabadítottunk tőle. Ezután a disznókat megitattuk. Akik annyira felgerjedtek a vízre, hogy mindannyian két lábon álltak és várták, hogy pancsolhassanak meg igyanak. Sikeres itatás után vittem talicskával némi eledelt a fekete arcú németeknek. Ők is nagy örömmel fogadták az ebédjüket. Hát még utána, hogy kicsit rendbe tettük a lakásukat. Meg játszadozni is akartak velünk. Természetesen délután István Gazdánk is besegített példamutatóan.Nagyon jól ment a közös munka, többször is megdícsért Bennünket.
Az este folyamán pedig jött a jól megérdemelt szabadidő, amit persze Istvánnal együtt töltöttünk.Ez az igazi VENDÉGSZERETET!

Bátaszék

Itt a vakáció, hát hogy töltsük el?!
Kirúgunk a hámból, kalandra fel!

Végre elérkezett ez a nap is, melyet annyira vártam. Április 25., a meghallgatás után csak ábrándoztam róla, aztán mikor az a bizonyos email is megérkezett akkor már bele is élhettem magam. Elképzeltem nap mint nap milyen lesz az élet a Vidék Kalandon.
Szóval kelés vasárnap hajnali 4kor. Végül a telefon ébresztőjére nyíltak ki szemeim annak ellenére, hogy éjjel óránkènt néztem az időt vajon mikor kezdődik már a Kaland.
5.15-re, ahogy kellett, kiértünk a Keletibe. Mindenki pontosan érkezett. Aztán Anita  vezetésével megkerestük az 1. vágányt ahol már várt ránk a vonatunk. Ketten cipeltük az újonnan vásárolt utazótáskámat… picit túlpakoltam… de minden belefért nagy örömömre. Elfoglaltuk a helyünket és elköszöntünk szeretteinktől.
Lassan telt el a 12 óra. Nézelődtünk, táplálkoztunk, kártyáztunk. Fotózgattam, mert a táj már a vonatról is lenyűgöző volt! Otthon nem láttam még ehhez hasonlót! Az úton például arról is elmélkedtem, hogy a kedvenc tájképem a szalmabálák a horizonttal. Azt hiszem ebből itt kièlhetem magam.
Aztán végre elérkezett az este hét óra, a vonatunk fékezett és megérkeztünk Marosvásárhelyre, ahol szeretettel fogadtak bennünket. Ezután transzferre szálltunk és elvittek minket a közös vacsi helyszínére. Ahol a gazdáink és persze mi is izgatottan vártuk a Nagy találkát! Bemutatkozás: ifj. Birtalan István – Magyar Katalin – Károlyi Katalin. KATÁK! Rögtön kettő. Nevetgélés. Nagyon jó volt az az úgynevezett első benyomás, melyet fel is oldottunk rögtön némi helyi pálinkával persze csak azért, hogy megágyazzunk a tokánynak a puliszkával.A vacsora után egy kis csevegés után István Marosszentgyörgyre vitt Bennünket, ahol a családi házuk van és ahol az 1 hetet eltöltjük.
István apukája, idősebb István már a teraszon várt Bennünket. Vele is még éjjel összeismerkedtünk. Majd 5 perc beszélgetés után megint bebizonyosodott milyen kicsi a világ és hogy Bátaszék a világ közepe. Utaztam ezen napon 12 órát vonattal és egy olyan családdal ismerkedtem meg akik nem egyszer jártak már Bátaszéken és rögtön közös ismerősökre is akadtunk!
Kalandra fel!

Üveges

Reggel a ház konyhakertjében kapáltam, rendezgettem, csinosítgattam azt. Majd az erős napsütés miatt behúzódva, rövid pihenőt követően kisebb sétára indultam a Gál gyerekekkel. Frissítő forrásvizet vettünk a helyi csorgóból és jártunk a falu unitárius templomában is, miközben megcsodáltuk az azt körülvevő temetőből a környező dombokra nyíló kilátást. Az ebédet követőn kint aratás folytatódott, ebbe ma is bekapcsolódtam. Visszatérve a házhoz az esti tehénistálló takarítás, kúrálás (etetés), és gépi fejés következett – két tehenet én fejtem, és borjút etettem. A tej leadásával zárult mai munkám. A nap élményeit még a helyi fiatal leányok üveges táncpróbája tette még teljesebbé.

Medveles

A mai nap már kevésbé volt fárasztó, de legalább olyan eseménydús, mint az előző. Gabonát hordtunk az állatoknak, s megnéztük, hogy áll az idei vetés. Megtudtam, hogy akkor érett meg a búza, ha kemény, és mivel az volt, lehet, hogy a héten még aratás is lesz. Láttam pici malacokat, gereblyéztem, este pedig medvét lesünk majd, de arról biztonsági okokból inkább nem készül kép.

Zsúp

Másnap reggel a borjak szoptatásával kezdtük a napot. Ez a feladat reggel és este kötelező, hiszen enni mindenkinek kell. Közben a kiskertből az ebédnek valót szedtük fel: a zöldpaszulyt, répát, krumplit és hagymát. Az ebédet közösen készítettük el: zöldfuszulykalevest, másodiknak sülthúst krumplipürével salátauborkával. Nagyon jól sikerült a koprodukció!
Ebéd után a legelőre mentünk, megitatni az állatokat.
Közel voltunk a Nyárádhoz, hát lementünk. Kellemes volt a vize, békés a partja. E kis kitérő után mentünk haza, mert várt ránk még feladat. Zsúpot hoztunk az erdőből lovaskocsival. Odafelé a kocsin, vissza a zsúp tetején ülve tértünk vissza (a zsúp összekötegelt vastagabb száraz ágakat jelent). A kenyérsütő kemencét etetik zsúpokkal. Mert bizony itt kemencében sült házi kenyér jár minden étel mellé!
Miután behordtuk a zsúpokat, eljött az esti szoptatás ideje.
A vacsora után szépen lassan elköszöntünk egymástól és a naptól. Nyugovóra tértünk, holnap bálázás vár ránk.

Bekecs

A hosszú vonatút után Marosvásárhelyről Székelyboósba mentünk, ahol megettem életem első puliszkáját. Persze nem magába ettük ezt a székely hazait, hanem finom pörkölttel. Vacsora után  Marton Szabolcs  gazdasága felé vettük az irányt, így Márkodig meg sem álltunk. Igen beesteledett mire hazaértünk, de a félhomály nem teljesen rejtette el a Bekecs szép vonulatát.

elgondolkodtató

Ez a nap is eljött. Gyorsan sokat aludva, nem túl korán ébredve, reggeli készülődés letudva.

Szépen lassan megismerkedem a család többi tagjával is, bár a névmemóriám hagy némi kívánni valót maga után. Amint reggel Levente megérkezett a tejjel, amit fentről hozott a juhoktól, még szétnéztünk a ház körül, majd visszaindult a kis csapat most már velem kibővülve.

Szépen lassan komótosan haladtunk egyre fentebb s fentebb. Már most ezen a kis úton megtaláltam az idei év első jópofa szavát. Felfelé az út egy szakaszán, az egyik oldalt mogyoróbokrok, míg a másikon végestelen végig amíg a szem ellát minden tele volt páfránnyal. Itt ennek a növénynek a neve: ÖRDÖGBORDA. (Mekkora jó már!!!!!!) 😀

Jó egy óra szekerezés után megérkeztünk. Nem csalódtam. Az emlékeimben élő kép, még ha kissé meg is fakult, de azért a lényeg nem változott. Isteni friss levegő, minden csupa zöld. Ezen még az a reggeli 35 fok sem változtat. Mit volt mit tenni, mivel a juhokat a reggeli fejés után kihajtották, hát jobb dolgunk híján beszédbe elegyedtünk. És ezzel sikerült is kitöltenünk azt a szűk időt míg a jószágok visszatértek az esti fejéshez.

Az esti etapban megpóbálkoztam én is a fejéssel, de azért még van hova fejlődni. Mondjuk nincs semmi veszve, mert ha az edénybe nem is, de minden más irányba tökéletes precízséggel sprickoltam szét a tejet. A megnyugtatást persze megkaptam,”Másnak sem megy elsőre!”

A fejés végén, mikor minden delikvens sorra került, még egy körre kihajtottam a juhokat legelni. Én a fuvarom várva a hegyoldalban a semmit hosszasan elmélkedve, kikapcsoltam.

Egy kis hangulatfotózásképp készítettem pár fényképet, ami szerintem teljesen átadja a hely szellemét és nyugodtságát.

…elgondolkodtató…

Megérte!

Megérte a korai kelés! Eleinte nehezen oldódtunk fel, de végül csak megbarátkoztam a tehenekkel. Sőt, végül egyet szinte egyedül meg is fejtem.

És vezettem traktort. Kaszáltam a legelőkön és megcsodálhattam mindent, ameddig a szem ellát.

És még korán sincs vége a napnak!

Július 24

Én másodszor mondhatom magam olyan szerencsésnek, hogy a program keretében eljöhetek erre a csodás tájra.

Vasárnap 05:55.

Minden, magát normálisnak tartó ember mély álmát alussza, pihe-puha ágyában. Ekkor én, az elemekkel dacolva (reggeli rekkenő hőség) már javában túlvagyok a reggeli készülődésen, és egy olyan vonatra készülök felszállni, ami velem és 7 kalandortársammal (plusz a kihagyhatatlan kísérőnkkel, Anitával) együtt 11-12 óra vonatozás után, a Keleti pályaudvarról indulva, Marosvásárhelyre megérkezve, kezdetét veszi a KALAND.

Innen a Kalandorok 8 fővel tovább autókáztak ‘Bós’-ra (Székelyboós).

Vendégszeretet, kedves  és barátságos arcok fogadtak bennünket. A fenséges ‘wellcomedrink’ (pálinka) és a tokány elfogyasztása után gyors egyeztetés, majd a szélrózsa minden irányába szétszóródva elindultunk idei kalandunk felfedezésére. A nem túl hosszú út után megérkeztünk Nyárádremetére ahol a Karácsony család várt rám. A gyors ismerkedés után a holnapi nap ígéretével fekszem le és alig várom, hogy kiderüljön mit hoz az előttem álló hét. …. Azért vannak sejtéseim! 😉

A tehenészfiú

Kezdjük inkább az utazással és a megérkezéssel. Vasárnap 05:55-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról, ami helyi idő szerint (M.o.-i idő+1óra) vasárnap 18:55-kor érkezett meg Marosvásárhelyre. Az állomásról egy személy autóval és egy kisbusszal mentünk Székelybósra, ahol mi kalandorok találkoztunk a minket befogadó gazdáinkkal. A találkozó nagyon jó hangulatba telt, kaptunk welcome pálinkát és mindenki be lett mutatva az őt befogadó gazdának, majd egy nagyon finom vacsora után mindenki elindult kocsival a saját gazdájával.
Így érkeztem meg Szentgericére, Gyuri gazdához és nagyon kedves családjához. Az este egy kis bemutatkozással és beszélgetéssel telt, majd miután észrevettük, hogy lassan éjfélt üt az óra mindenki nyugovóra tért. Reggel viszonylag frissen ébredtem 04:30-kor és egy kis készülődés után Gyuri gazdával máris vettük az irányt a szabad területen tartott tehenek felé.  Nagyjából 10 perc traktoros utazás után megérkeztünk a helyszínre, ami gyönyörű dombok között található. A szabadban két kis féltető van kialakítva ahol egyszerre 3 tehenet lehet fejni. A fejés aggregátornak köszönhetően a dombok közt is géppel történik.  Nagyjából 1,5-2 óra alatt végeztünk a fejéssel, majd a friss tejjel a traktorunk mögött visszatértünk Gericére, ahol a lefejt tejet mérés után egy tejgyűjtőbe öntöttük. Ezután visszatértünk a házba ahol egy kiadós reggelivel várt minket Enikő (Gyuri gazda felesége). Pár perc pihenés és egy meggypálinka után máris vettük az irányt traktorokkal egy, a múlt héten lekaszált, lucernaföld felé. A lekaszált lucernát András (Gyuri gazda testvére) bálázó géppel bálázta, mi pedig Csongorral (Gyuri gazda fia) vasvillával és kézzel szedtük a pótkocsira a kész bálákat. Körülbelül délre végeztünk ezzel a munkával is. Mire beértünk a földről és ittunk egy hideg sört már várt minket egy nagyon finom zöldpaszuly (zöldbab) leves. Délután már csak kisebb munkákat végeztünk, vittünk Gyuri gazda szüleihez bálázott lucernát, aludtunk egy órácskát és este 6 óra magasságában kimentünk bálázott szalmát rakodni. Majd egy nagyon finom borsófőzeléket vacsoráztunk friss tojás rántottával és házi kenyérrel.
Összességében az első napom kiválóan telt, nagyon kedves embereket ismertem meg, nagyon finomakat ettem és nagyon fura érzéssel tölt el, hogy papíron külföldön vagyok mégis 98%-ban Magyarok lakta faluban.   

Székelybós

Első napom a Varázspatkó Lovastanyán, Székelybóson.

Az igazat megvallva én nem egy állatokkal foglalkozó gazdához vágytam anno, amikor jelentkeztem a programra. Növénytermesztèssel és annak minden velejáróval szerettem volna foglalkozni. Azonban egy rossz szavam nem lehet a mostani helyemre. A fogadó család kedvessége, a hely lélegzetelállítò természetes szépsége, a nagyvárostól távolálló nyugalom és a lovak, valamint az azokkal foglalkozók energiái olyan feltöltődést jelentenek számomra, amik semmihez nem foghatóak. Ilyen tiszta, csillagos eget nagyon rég nem láttam, amire második éjszakája nézhetek fel. Csodálatos ez a hely és az itt élő emberek is. Teljesen más, mint otthon, Pesten.

Ma indult egy lovastábor gyerekeknek itt, amiben segíthetek Mónikának, a helyi tehetséges székely lovásznak, Katinak, a gazda feleségének, és az összes többi segítőnek, akik a lovakkal különleges érzékkel bánnak (Renáta, Noémi, Csenge, Kincső). Jómagam életemben egyszer ültem lovon, ami a mai napon megváltozott, ugyanis este lehetőséget kaptam lóra ülni és rajta “tornàzni” is egyet, amit valószínűleg más körülmények között soha nem mertem volna bevállalni. Emellett a reggelem nyulak, bárány és kecske etetésével kezdődött, majd a reggeli tornát a gyerekeknek én tartottam. Később még szalma bálákat is pakoltam, ami az első fizikai munka volt itt, és a lovaspályán is ganalyoztam a nap végén. Számomra mindez óriási élmény, semmi pénzért nem cserélnék senkivel jelenleg. Köszönet Zoltánnak, a család fejének, aki bevállalta,hogy  lovakhoz nem értőként is fogad engem.

Az első nap Szentgericén

Első napomon mezőgazdasági gépekkel ismerkedtem meg. A reggelt a kombájn szélvédőjének a megtisztításával kezdtem. Délelőtt bálázóval dolgoztunk kint a mezőn – 5 darab körbála született. A hatalmas kombájnnal egész délutánon át tartott az aratás, amelyet én is vezettem.

Az első napról és az érkezésről

Azt mondhatnánk, hogy tizenkét óra utazás után, már semmi nem lehet nehéz, de ez csak holnap derül ki.

A vidéki életet ténylegesen és nem élmény-turizmus szintjén szeretném megismerni, a kilátásaim pedig jók, hiszen holnap hajnalban indulhatok életemben először fejni. Kíváncsian várom, remélem a tehenek is.