Az anyadisznó nem lévén jobban, reggel ki kellett hívni most már az állatorvost, aki vasinjekciót adott az anyaállatnak és a malacoknak, délután felé aztán annyi ereje lett, hogy már lábra állott, de még bizonytalan volt a menése. Niva-t elvittük a közeli szervizbe, mert erősen csikorgott a bal eleje felől.
Gábornál két pásztor van megfogadva, egyik a teheneket, másik a juhokat s a tanyát is őrzi. Előbbit reggel béhozták a faluba s bevásárolt a szemközti kicsiny boltban, a másik pásztor, Gyenge Tibi fent van egész éven, Ő nem igen járogat le, neki most is mi vittünk ételt s italt. Kezünkbe adta a lámpáját, hogy töltsük fel az akkumulátorát, mert erre ott fent nincs lehetőség, és ha netán jő a medve, mivel fog látni...!
Gábor megmutatta a közbirtokosság telephelyét, ahol egy pályázaton elnyert gyümölcsprést kellett leszedjünk az utánfutóról, de még útközben egy ismerősnek segítettünk felrakni egy rendsodrót is a remorkára... a munka megtalálja az embert :) A telephelyen felpakoltunk 16 zsák abrakot a berbécseknek és egy zsák törökbúzát. Hogy a Pajero ne kínlódjon, elhoztuk a szerelőtől a felújított kardántengelyt, melyet az udvaron gyorsan fel is szereltünk. Délután Anitával és Tamással kiegészülve felautóztunk a tanyára, ahol Gáborral ketten berakodtuk a takarmányt, egy zsáknyit pedig ki is mértem az állatok etetőjébe, akik nyomban nekiestek. Megetettük s megcsodáltuk a magyar hidegvér lovakat, melyeknek gyönyörű fényes szőrük van. A kiscsikó igazi életvidám lovacska.
Bémenve a házba, Gábor a távlati terveiről mesél... Kisfiával, Csongival (aki mindenhová elkíséri) én kint játszom, s íjat készítek neki mogyorófa vesszőből. Gyenge is segít, előkeres egy darab bálakötőt.. :)
Bent még kicsit beszélgetés, majd Anitáéktól elköszönünk, mert jő a nagy idő (vihar), s a szele egyre jobban erősödik. Szinte már nyakunkon az eső, amikor Gábor meglátván az íjat, egyből nyílvessző-keresésbe fog, s Csonginak megmutatva Övé az első lövés :) Siker!
Még fent telefont kap egy komájától, hogy kint van a szénabálája, itt a nagy idő, bé kellene hozni, de nincs mivel, mert kitört a remorka kereke... Sietünk lefelé a hegyről egyből a komának segíteni. Már csepeg az eső... Gábor a kormány mögött, egyenletes, de sietős tempót tartva, komája az utánfutón állva, én mellettük futva dobálom a szénabálákat felfelé... 10 perc, és a bálák már a pajtában szárazon pihennek :) Azért sikerült a szerencsétlenebb oldalamat is megmutatni, mikor egy nagyobb bálát akartam feldobni a szénapadlásra, és csak az egyik madzagot fogtam... a nehéz súly miatt nem sikerült elsőre feldobni, a bála megcsúszott a kezemben, s a bálakötő jól belévágott a kisujjamba... Aúú!
Hát ez ilyen szakma :)
A gyors és sikeres teljesítést megköszönvén, a gazda megkínál minket finom pálinkával s borral. Beszélgetünk hegymászásról, barátságról, gondokról, élményekről... s most érzem igazán, ezt soha, semmikor, semmilyen körülmények közt nem tudnám megtapasztalni! Igazi bensőséges társalgás székely emberek közt egy pincelakásban, és én itt vagyok és hallgatom, s Ők a barátjukként fogadnak! Hát kell ennél több...? :)
