Kapin Marianna: Utolsó napom Székelyföldön

Utolsó közös reggelinken megkóstoltam a bárányhúst. Nagyon ízletes és omlós volt…. 

Utolsó kaszálásunkra délelőtt indultunk traktorral. Ismét felemelő élmény volt vezetni a traktort, és nézni a munkánk gyümölcsét: a lekaszált friss lucerna sorokat…

Utolsó “kirándulás” Edittel a boltba, hogy helyi édességeket vihessek haza. Útban hazafelé felmentünk a Szent Anna kápolnába, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a közeli és távoli vidékre. Utunk során nagyon jót beszélgettünk Edittel…

Utolsó közös ebéd…

Majd következett a nehéz búcsúzás….Könnyes szemmel vettünk búcsút egymástól a viszontlátás reményében….

Utolsó közös délután a kalandorokkal és a gazdákkal együtt….

Megkaptam a tiszteletbeli erdélyi gazda címet.

Utolsó finom erdélyi kürtöskalács…

Majd megérkeztünk a pályaudvarra…. Eljött a búcsúzás ideje a befogadó gazdáinktól…

Nehéz szívvel, de egyben felejthetetlen élményekkel gazdagodva szálltam fel a vonatra….

Köszönöm ezt a nagyszerű hetet Zolinak és családjának, valamint az Agryának, hogy részt vehettem a programban!!!!

Hálás vagyok a Csíkbánkfalván töltött időért!

Kapin Marianna: Székelyesen

Úgy gondoltam, hogy a Csíkbánkfalván töltött egy hét után a mai napomat székelyesen fogom megírni, igyekszem székelyes kifejezéseket használni a beszámolómban. Ebben persze segít nekem az egész Sándor család. Olvassátok szeretettel tőlünk:

Ejsze kezdjünk neki. Délelőtt eljártunk az oldalba kaszálni. Nagy élmény volt a traktor vezetése. Visszafele Zoli vezette a traktort, én meg félelmemben letörtem a visszapillantó tükröt. Ezt látva Zoli megkért:

” Szökjél le a traktorról!”…

Leszöktem…

Erre Zoli is leszökött…

“Akkor inkább vezess te”…

Így visszaszöktem a haladó traktorba. Ezen mutatványunk ellenére szerencsésen hazaértünk. 

Egy kis pihenő után a konyha várt rám, ahol szilvás gombócot készítettünk a család női tagjaival. Evés után elmentünk nyújtani a Balu Parkba. Félúton lógtam két fa között, amikor szóltak, hogy vár otthon a Hír Tv. Leesve a fáról, beesve az autóba gyorsan hazaértünk, az interjút letudtuk, az állatokat megetettük, a bálákat a remorkáról levetettük. A vacsora parasztcsorba, miccs, rejben sült pityóka szánával, juhtúróval, vajjal, s megfűszerezve citromos piros hagymával, fokhagymával. Mindezt megkoronáztuk az Igazi Csíki Sörrel. Elalvás előtt a család férfi tagjai eljárták a legényest Balázska vezénylésével.

Röviden összefoglalva így telt a napunk. Remélem, hogy sikerült egy kis ízelítőt adnunk a székelyek nyelvjárásából. Köszönet a segítségért Zolinak, Bettykének, Editnek és Istvánnak!

Az utolsó itteni élménybeszámolóm felejthetetlen marad számomra, mert hosszasan kacagtunk a megírása közben.

Lukácsi György: Székelyföldön repül az idő

A tegnap kijavított körkaszával Gábor reggel nekifogott a munkának. De lám, milyen a gazdasors… másfél óra múltán, a kasza egyik tányérja elakadt a rossz talajon, s kihajlott erősen. Kaszálás abbamarad, de már futólépésben közlekedünk, mert beteg az egyik borjú. Az állatorvossal együtt megyünk fel a tanyára, be kell adni az injekciót. A nagy karámban ketten próbáljuk az állatot terelgetni, naná, hogy velünk szembe fut… miután háromszor elcsúszunk a ganéjon, majdnem a lábunk törve, végre megvan. Épphogy végzünk, hangos visitás hallatszik a bokrok alól! Tán disznót fogott a medve? – kérdi az állatorvos félig vigyorogva. Mi futásnak eredünk, hogy megnézzük, mi a baj, közben eszembe jut, hogy ha ott tényleg medve van, akkor jó irányba futok é??? Szerencsére medve nincs, csak a kutyák gondolták, hogy áttérnek a disznóhúsra… de a malacka kisebb karcolásokkal megúszta.

Hazaérve nekifogok megint a körkasza javításnak, kalapálom a lemezt, csak úgy hangzik az utca… egész jó lett, már csak hegeszteni kell. Telefonon meghívást kapunk egy hegyvidéki baráti összejövetelre, ahová izgalmas terepjárótúrával érünk fel Bőséges ebéd a kis tanyánál, hamisítatlan erdélyi ízvilág fogad. Egy újabb tereptúra után gyönyörű kilátásban van részünk a sziklák tetejéről. Csodálatos! Az idő itt Székelyföldön valahogy repül, mert mindig késésben vagyunk.. Sietünk vissza a tanyára, ami a terepjáró platón állva 80-as tempónál elég izgalmas :)) Anita, Laci és Tamás felvételeket készít, filmez, fotóz, miközben mi kerítést állítunk, villanypásztort telepítünk. A kötelező interjú után még egy kecskének meg kell nézzük a körmét, mert sántít. Ketten Gáborral fogjuk, Marci (Gábor kollégája) körmözi. Hazafelé menet benézünk az alsó tanyára, ahol a tehenek vannak, javult-e a borjú állapota. Az egész csorda már a karámban, és az egy bika is, amely elég izgatott állapotban van. Közeledve a karámhoz, a bika hangos bőgésbe kezd, jelezvén: ez az ő területe. De csak be kell menni a borjút megnézni… Gábor bemegy. A bikának nem kell több, lendületesen megindul feléje! El kell ugrania, máskülönben baj lenne. Gábor és a pásztor aztán jobb belátásra bírják a bikát:) Mozgalmas és szerencsés napot zárunk… ma is! :))

Takács Alexandra: Az utolsó nap

A reggelt forgatással kezdtük. A Vidék Kaland szervezőivel résztvettünk a szokásos reggeli tehénfejésen, majd Dènes mamàjához látogattunk el Tarcsafalvára. Egy nagyon vagány nagymamát ismerhettem meg, Lina néni személyében, aki fiatalos, mosolygós, és aktív munkát végez a mai napig. Segített elsajátítani a faszénen sült kürtöskalács készítést.  

A látogatás után kirándulni mentünk. A parajdi sóbányában jártunk, ahol elképesztő, milyen klasszul kialakították a részeit. Például a gyerekeknek van lehetőségük egy kalandparkot kipróbálni, mozizni, illetve ugrálóvárazni. De emellett a szülők is jól szórakozhatnak. A tollasozás, a közös torna, bolt, az étterem és egy kialakított templom is a rendelkezésre áll. Én csak csodáltam. Mindezt az egészséges sós levegővel kiegészítve, ahol sokan gyógykezelésen vesznek részt. 

Természetesen a strandot is láttuk, de csak kívülről. Sokan voltak, és amúgy is Székelyföldön mindig sok a dolog. 😀

A kirándulásunkhoz hozzá tartozott a közeli gát, Tamási Áron sírja és végül a hétvégi kisház Ivóban. Nagy kalandok voltak ezek számomra, amit nem tudok elégszer megköszönni.

Estefelè érkeztünk haza, majd készülődtünk az esti grillezésre, amely a búcsúvacsoráról kellett szóljon. Nagyon jólesett, hogy sokan eljöttek, köztük Dénes és a barátnője, Noémi legjobb barátai, a juhász, Piku és a vadász, András.

Megható volt, hiszen ajándékokkal is megleptek. Szörppel és medvefoggal, hogy örök emlék legyen számomra. Este lefekvésnél pár szóval visszaemlèkeztünk, persze könnyekbe borulva, de jó emlékekkel. 

Sosem felejtem el, és hálás vagyok, hogy az életük kis szeletének részese lehettem!  

Karácsony Zita: Szabadon

„Hol vannak a tehenek?” – keresem tekintetemmel a dombon, a mögötte lévő dombtetőn, és a még mögötte magasodó hegyoldalban azt a három jóravaló jószágot, hogy tisztába legyünk egymással: ők itt és (van szerencsém) én is itt… „Ki tudja! Elmentek. Valahol legelnek…” – így a válasz…

Na már most mégis csak felhúzom a szemöldököm! Nincs velük pásztor? Nem kell terelgetni őket?! Igaz nem sokan vannak, de azt hinném – amit eddig láttam -, hogy a tehén pásztorral jár, s a pásztor jószággal jár.

No! Itt nem! A terkői hegyek alatt minden szabad. A három tarkának így van szokása.

Megvirradnak, tejet adnak, utána elmennek, dolgukra, legelésznek, amerre kedvük tartja, estére hazatérnek fejésre, utána esznek még keveset unhatatlanul, s úgy, hogy ugyanazoknak a fűcsomóknak is mindig úgy örülnek, aztán éjjelre is kint maradnak, az édesen, a legelőn.

A karámot, istállót állni minek, mikor fölöttük, köröttük keríti mind felől a szabad ég, levegő s tér.

Tiszták nagyon, szépek, takarosak! Talán ettől épp: a szabadságban fürödnek…

S aztán feltűnik a hegytetőn egy ménes! „Hadd rohanjak közelébb!” Úgy megfognám őket csak a közelséggel! Csak egy kicsit kevesebb messzeséggel. Vagy egy teleobjektívvel. „Hadd el! Nem állnak meg! Mire odaérsz, már két völggyel odébb vannak!”

Mert ők olyanok, hogy több gazda tavasszal kicsapja a lovát a hegyek közé. Azok összeállnak, és járják a határt magukban, ahogy tetszésük van nekik. Egész fél évet kint élik éltüket. Aztán amikor hidegre fordul az idő, érzik azt. Egyre inkább húzódnak le az esztenák köré. Nem tudni, hol találni majd meg őket, amikor befogni kell. Majd ki keresi őket, a gazda esztenáról esztenára jár. S a lovak híre is esztenáról esztenára jár. Ősszel.

Addig pedig rendületlenül kint. Bárhol. Mindenhol. Utolérni egyedüli pásztoruknak, a szabadságnak ér…