Reggel frissen ébredtem, a tegnapi nap alaposan feltöltött. Elszántan készülődtem, hiszen be kellett mutatnom a kameráknak, hogyan dolgozom itt az egy hét alatt. A stáb megérkezése után perdültem-fordultam a tehenek közt, akik mindig kikerekedett szemmel néznek rám, ilyenkor még a falat is megáll a szájukban. Lemostam meleg vízzel a tőgyeket, felhelyeztem rá a fejőkelyheket, és csak néztük, hogyan folyik a zsírdús tej. Természetesen a kézzel fejés tudományomat is bemutattam, majd jóízűeket kortyoltam a bögréből. Enni adtam a disznóknak, aztán a szénabála tornyok tetejéről dobáltam le a kötegeket, hogy azok később kényelmes környezetet biztosítsanak az állatoknak. Zolival meginterjúvoltak minket, majd gyors reggeli után szaladni kellett a Fun fm rádió stúdiójába...Hiába, nehéz a celeb élet! :) Délután Gáll Leventéék esztenájára igyekeztünk, ahová eljutni nem sétakocsikázás, de egyáltalán nem bántam, mert varázslatos tájakon vitt az utunk. Az esztena még a falusi életnél is sokkal másabb világ. A román pásztorok - akik között akadt egy hétéves forma kisfiú is - tavasztól őszig élnek a hegyen, hogy a nyáj körüli teendőket ellássák szállásért, tejért, sajtért cserébe, amit aztán eladhatnak. Legeltetnek, fejnek, sajtot és ordát készítenek, amelynek folyamatában segíthettem is. Miután átszűrtük az ordának valót, a fennmaradt zsendicét egy tálban a kezembe nyomták, hogy kóstoljak. A kóstolásból evés lett, az evésből habzsolás, a habzsolásból levegő után kapkodás, nagy kanalakkal faltam az édes túróféleséget. Már épp kezdtem elszégyellni magam, mikor a román néni nevetve csak annyit mondott: "Aki így eszik, az megélne az esztenán!" Egy ideig biztos! Levente hozott fel néhány kost a hegyre, akik csak arra vártak, hogy a nyáj melléjük érjen, és ekkor a pásztorok beterelték őket a többiek közé. Kész is a beilleszkedés, várjuk a kisbárányokat! Az esztenán mindent nagyon alaposan végigjártam. Minden kis zugot, minden kis polcot, minden eszközt, karámot, állatot, mosogatóhelyiséget közelről megnéztem. Láttam bizarrul fellógatott báránybőrt és polcon heverő állatfüleket, a szerény életmód kevés kellékeit; édes tejillat terjengett a levegőben, a kis bocinak ujjamat nyújtottam, amit tej reményében szorgalmasan szívott, ezek hátterében pedig a káprázatos hegyek és erdők, amire akárhányszor csak rápillantok, végigfut a hideg a hátamon! Az esztenáról jövet a fenyőfák közt sejtelmesen szökött be a fény, meg kellett állnunk, hogy lélegzetvisszafojtva hallgassuk ezernyi madár beszédét és a patakcsobogást, amiben fel is frissültünk. "Erdők, mezők, vad ligetek, hadd bújdossak tibennetek" - énekelgettem magamban a népdalt. Ez a vidék megbabonáz!