Károlyi Kata
33 ÉVES, Budapest
marketingvezető
Fogadó gazda: ifj. Birtalan István, Ikland
28.07.2016
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Így a 4. napot itt töltve egyre több kérdésre keresem a miérteket. Majd később a napunkról is írok, de előbb a gondolataimat helyezem előtérbe. Amikor tegnap fent a szalmabálákat bontottuk, azon töprengtem magamban, hogy mennyire érdekes ezek az emberek nem tüsszögnek, köhögnek a sok pollentől, portól. Mint otthon emberek tömegei szenvednek a különféle allergiáktól. Valószínűsítem ezek az emberek azt sem tudják ezek milyen betegségek és hogy egyáltalán léteznek-e ilyenek. Jó látni, példát venni az ilyen természetközeli emberektől, akik többet tudnak az életről mint mi. Ezt bátran ki merem állítani! Itt nincs színjáték, álarc, képmutatás, magamutogatás. Nem, itt maga az EMBER van! Töröm a fejem, vajon miért, hogyan alakul ez így?! Sajnos még nem kaptam választ. De nem adom fel! Milyen érdekes, hogy Sanyinak és Valinak minden kocka látszik a hasán. Szikár, erős fiatalemberek, akik ebben a közegben nőttek fel. Vicces, mert sok Margit-szigeti futó elcserélné a hasizmait velük, csak hogy jobban mutasson a márkás sportpólóban. Na Sanyiék nem futnak. Legalábbis nem abban a formában ahogy mi tesszük. Ők a végtelen mezőket, dombokat, hegyeket szelik. Na nekik innen jön az izomzat. Ki így, ki úgy! A városi ember fehérjeport iszik, edzőterembe jár, na ők nem. Ők ezzel nem kérkednek, fogalmuk sincs, hogy ez más élethelyzetben milyen menő lenne. Hát nem vicces ez a világ??!!! Mindenki természetesen viselkedik. Vajon miért? Kijelenthetem, hogy ez egy mentális terápia számomra! Sokszor meghatódtam eddig is már. Valahogy úgy érzem sokkal gazdagabb belső èrtékekkel bírnak itt. Én boldog vagyok! Igen, ez lehet, hogy egy elcsépelt frázis és nem lehet ilyet csak úgy kijelenteni, de így érzem! És tudom Sanyi és Vali is boldog. Milyen érdekes, hogy mindenkinek más a boldogság. Nekem ők kitártak egy kaput, hogy megmutassák így is lehet boldognak lenni! És akkor ezután remélem még kíváncsiak vagytok a napi rutinra. Reggeli után kimentünk a tanyára. A bivalyok és bikák etetésével indítottunk, majd a disznókat és a feketearcúakat reggeliztettük meg. Sanyit kértem, hogy segítsen kinyitni a korpás zsák száját. Hát azt a felettébb lelkesedést már nagyon rég láttam egy ember arcán, hogy segíthessen! Örömmel jött! Nem érdektelenül! Ezen el lehetne például gondolkodni! Hogy mutassunk már mi is egy fikarcnyival több érdeklődést embertársaink irányába. Az etetés után még elmentünk István gazdával a 3 bikáért, amit együtt vásároltunk. Még túl korán volt, így beültünk a helyi kávézóba. Mellette egy székely kapu állt ezzel a felirattal: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."(Tamási Áron) Ez is egy velős sokatmondó üzenet, érdemes ezen is elgondolkodni! A farmra odaérve, a farm vezetője körbevezetett minket, láttuk a fejőcsarnokot is. Ezután a platóra dobtunk a saját bikáinknak a szalmát, hogy ne csúszkáljanak. Lemértük a bikákat, 150 kilósak voltak egyenként. Felhajtottuk őket a dubára. Aztán elrendeztük István gazdával együtt a piszkos anyagiakat. Aztán a tanyára vittük őket. Utána hazajöttünk ebédelni és sziesztázni, mert hajnalban kelünk, pékségben kezdjük majd a holnapot. "Kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással..."
28.07.2016
Kata érted?! Érted Kata?! Ez a 3. olyan reggelünk, amikor a madarak hangversenyére és a bikák bőgésére ébredünk. Igen ez a madárcsacsogás és a bikabőgés megfizethetetlen. Minden másra ott van a Mastercard, de itt arra se lesz szükséged. Reggel bikaetetéssel kezdtük a napot. Szépen meg is vártuk míg falatoznak hisz azért nem minden nap látunk ilyet. Majd disznó etetés és itatás következett. Sanyi munka közben hangosan mai magyar zenét hallgat telefonján, hogy könnyebben menjen a munka, szórakoztasson Bennünket és persze saját magát. 3. napja vagyok itt. És meglehetősen érdekes dolgot figyeltem meg. Új oldalamat ismertem meg. Nagyon megható érzések kerítenek hatalmukba. Az okát még keresem, ha egyáltalán fontos a miért, de talán a lenyűgöző panoráma, az emberek őszintesége, odaadása, figyelmessége, ez mind ősszegyűlt bennem és kitört. A tanyán nem stresszelnek, nem idegeskednek, nem fáj nekik ha a másiknak van, nem szomorkodnak, ők így élnek, így jó nekik. Miután befejeztük a fülszámok felírását, melynek azt hiszem a fiúk örültek legjobban, szalma és lucernabálák pakolásával folytattuk. Valentin invitálására nagyon szívesen csatlakoztam én is hozzájuk a csűrbe. Első kihívás hogyan jutok oda fel kb. 3,5 m magasra... Kaptam egy kisebb méretű létrát, Vali a végén felhúzott. Kialakult köztünk a bizalom az erős kézfogással. Szóval feljutottam. Először csak figyeltem a mozdulatokat, aztán meggyőztem a fiúkat hogy én is képes vagyok rá. Amíg egyikőjük ebédelt, addig ügyesen helyettesítettem. Majd István gazda meghozta az ebèdet. Tudtam le kell jönnöm... de hogyan? Hosszú töprengés után lett egy hosszabb létra, a 4 fiú fogta, én pedig remegő lábakkal földet értem. Teli hassal traktorra ültem és 1 óra zötykölődés után, egy dombbal odébb, eljutottunk a bálák központjába, a végtelen mezőre. 8 bálát maximalizálva felpakoltunk és visszaindultunk. Ez a mutatvány 3 órát vett igénybe. 1 óra út oda, fél óra felpakolás és 1,5 óra vissza mert hazafelé más útvonalon jöttünk a rakomány miatt. Menetközben jól elcseverésztünk Albival, aki elmondása szerint profi traktorista, rögtön érzi ha nem tapad úgy a gumi! Közben ezt hajtogatta nekem végig 3 óran keresztül: Kata érted?! Érted Kata?! Minden mondatában nevemen szólított! Ennyiszer még nem hallottam a saját nevemet. És a végén azt is elárulta, hogy ő mindig velem lenne, olyan jó társaság voltam neki. Igazán örülök, hogy csak a jelenlétemmel ennyire lenyűgöztem! A nap zárásaként vásároltunk még 5 bikát, el is hoztuk őket... de erről bővebben holnap, mert még folytatjuk!
28.07.2016
Ma reggel önálló feladattal indítottunk. Először a bivalyokat kellett kiengednünk a karámjukból. Nem volt egyszerű feladat feltérképezni a módszert, de aztán fogtuk, átmásztunk a kerítésen be a karám ajtajához és sikerült kicsomóznunk a madzagot. Ezt megtudván a bivalyok azon nyomban versenyfutásnak eredtek. Tehát első feladat kipipálva. Folytattuk a tegnap elkezdett birkafülszám felírást. Én álltam a kosár közepén azzal a feladattal, hogy a birkákat az ajtóhoz tereljem mivel az ajtó túloldalán várta őket Valentin kolléga, aki rögtön fejte is őket. Ez a terelés annyira nem egyszerű ám. A birkák egyik sarokból a másikba futkostak de lukra még véletlenül sem... Úgyhogy Sanyit kellett bevetnünk... na majd ő tőle én is megtanulom... Nagyon figyeltem a fortélyokat, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy pont ugyanígy viselkedtek az állatok. Úgyhogy másik megoldáshoz folyamodtunk. No terelés... de manuális erős fogás a réshez cibálás... nyögvenyelősen kb 15 darabot felírtunk... Hogy mitől maradt annyiban? Mert persze sokszor 15 volt odabent... Elmesélem: Kijött hozzánk az Erdély TV, hogy egy rövid anyagot készítsenek a mai híradóba. István gazdánkkal zajlott az interjú, épp vége lett, amikor a kosár megadta magát a birkák erős mocorgása miatt és egyszer csak darabjaira hullott...a több mint 100 birka pedig a szélrózsa minden irányába...mi pedig mindannyian könnyező nevetésben törtünk ki... Tulajdonkèppen az addig megszámlált birkáink megsemmisültek... tehát újrakezdhetjük a feladatot... Kora délután meglátogatott Bennünket, jobban mondva a pácienseit a helyi állatorvos. Beoltotta a bikákat, meghallgathattuk a sztetoszkópjával milyen egy vírusos tüdőgyulladás. Nagyon érdekes volt. Az ízletes ebéd után a fenti kosárban láttunk neki a fülszámírásnak. Oda feljutni felér egy kardio-edzéssel. Mondta is Valentin hogy neki pl. szívproblémái vannak, mert nagyon kalimpál a kisszíve mikor megy felfelé a dombon. Na mikor együtt mentünk megnyugtattuk, hogy nekünk is szépen ver. Sikerült őket megnevettetnünk. Kb. 2 óra elteltével Sanyi mondata miatt megint csak sírva nevettünk: " Már nincs olyan sok, mint amennyi volt."(Sanyi) Ennek igazán örültünk, mert addigra már 188 birkát felírtunk. Remèlem azért Sanyi szerint is ennyivel kevesebb lett odabent. Szóval ma is egy csodálatos élménydús napot tudhatunk magunk mögött borzasztó sok nevetéssel fűszerezve. KÖSZÖNJÜK!
27.07.2016
Ez a nap más, mint a többi! Ez a hétfő reggel más volt, mint ez eddigi hétköznapok, amit az ember a háta közepére se kíván és mindig olyan gyorsan eljön. Ezt a hétfőt fél 8-kor egy ínycsíklandó reggeli után a tanyán folytattuk. Nem az IRODÁBAN, A TANYÁN! Az első feladatunk a fülszámfelírás volt fejéssel egybekötve, a kellemeset a hasznossal... Nagyon jól haladtunk, 115 hölgybirka lett a vége. Persze mindezt a dombtetőn tettük, gyönyörű táj ölelt a karjaiba. Ezután jött a sajtkészítés a tejből. Eltanultuk a fortélyokat. Majd kedves gazdánk, ifj. Birtalan István elvitt minket ebédelni egy finomat, hogy a délutáni munkákhoz erőre kapjunk. Ebédből visszatérve rögtön a birkanyíráshoz kezdtünk. Igazán izgalmas volt, annyira vastag ez a gyapjú hogy el se tudom képzelni hogy bírja az állat ilyen vastag "kabát" alatt. De jó párat megszabadítottunk tőle. Ezután a disznókat megitattuk. Akik annyira felgerjedtek a vízre, hogy mindannyian két lábon álltak és várták, hogy pancsolhassanak meg igyanak. Sikeres itatás után vittem talicskával némi eledelt a fekete arcú németeknek. Ők is nagy örömmel fogadták az ebédjüket. Hát még utána, hogy kicsit rendbe tettük a lakásukat. Meg játszadozni is akartak velünk. Természetesen délután István Gazdánk is besegített példamutatóan.Nagyon jól ment a közös munka, többször is megdícsért Bennünket. Az este folyamán pedig jött a jól megérdemelt szabadidő, amit persze Istvánnal együtt töltöttünk.Ez az igazi VENDÉGSZERETET!
27.07.2016
Itt a vakáció, hát hogy töltsük el?! Kirúgunk a hámból, kalandra fel! Végre elérkezett ez a nap is, melyet annyira vártam. Április 25., a meghallgatás után csak ábrándoztam róla, aztán mikor az a bizonyos email is megérkezett akkor már bele is élhettem magam. Elképzeltem nap mint nap milyen lesz az élet a Vidék Kalandon. Szóval kelés vasárnap hajnali 4kor. Végül a telefon ébresztőjére nyíltak ki szemeim annak ellenére, hogy éjjel óránkènt néztem az időt vajon mikor kezdődik már a Kaland. 5.15-re, ahogy kellett, kiértünk a Keletibe. Mindenki pontosan érkezett. Aztán Anita vezetésével megkerestük az 1. vágányt ahol már várt ránk a vonatunk. Ketten cipeltük az újonnan vásárolt utazótáskámat... picit túlpakoltam... de minden belefért nagy örömömre. Elfoglaltuk a helyünket és elköszöntünk szeretteinktől. Lassan telt el a 12 óra. Nézelődtünk, táplálkoztunk, kártyáztunk. Fotózgattam, mert a táj már a vonatról is lenyűgöző volt! Otthon nem láttam még ehhez hasonlót! Az úton például arról is elmélkedtem, hogy a kedvenc tájképem a szalmabálák a horizonttal. Azt hiszem ebből itt kièlhetem magam. Aztán végre elérkezett az este hét óra, a vonatunk fékezett és megérkeztünk Marosvásárhelyre, ahol szeretettel fogadtak bennünket. Ezután transzferre szálltunk és elvittek minket a közös vacsi helyszínére. Ahol a gazdáink és persze mi is izgatottan vártuk a Nagy találkát! Bemutatkozás: ifj. Birtalan István - Magyar Katalin - Károlyi Katalin. KATÁK! Rögtön kettő. Nevetgélés. Nagyon jó volt az az úgynevezett első benyomás, melyet fel is oldottunk rögtön némi helyi pálinkával persze csak azért, hogy megágyazzunk a tokánynak a puliszkával.A vacsora után egy kis csevegés után István Marosszentgyörgyre vitt Bennünket, ahol a családi házuk van és ahol az 1 hetet eltöltjük. István apukája, idősebb István már a teraszon várt Bennünket. Vele is még éjjel összeismerkedtünk. Majd 5 perc beszélgetés után megint bebizonyosodott milyen kicsi a világ és hogy Bátaszék a világ közepe. Utaztam ezen napon 12 órát vonattal és egy olyan családdal ismerkedtem meg akik nem egyszer jártak már Bátaszéken és rögtön közös ismerősökre is akadtunk! Kalandra fel!
