Magyar Katalin

Rekordot döntöttünk a reggeli etetésnél, egy óra sem kellett és nem hallatszott állatbőgés a farmon, ropogtattak a fekete fejű berbécsek, a bikák, a bivalyok, a disznók és a lovak is. Így már nyugodt szívvel indultunk bikát vásárolni egy nagy tehenészetbe, ahol megnéztük a borjúkat, a fejős teheneket és a fejőcsarnokot is. Útközben beszélgetünk és kérdezzük Istvánt mindenféléről, ami épp eszünkbe jut, és ő kivetel nélkül mindig kielégítő válasszal szolgál. Ilyenkor elgondolkodom az itteni és a otthoni életekről, sorsokról, lehetőségekről. Néha villámcsapásként ér egy-egy felismerés, milyen kényelmesen is élünk, de legtöbbször ki kell nevetnem minket, városi embereket milyen butácskák vagyunk. Néhány városi egyénnek, akinek nincs lehetetlen és gyorsított világban él, kínkeserves lenne, hogy hosszadalmas szántóföldi munkáját napokig nem tudja elvégezni olyan egyszerű dolog miatt, mint az időjárás. Vagy hogy a csűrbe 10 szénabálára valót bebálázni és behordani a mezőről, egy egész délutánt elvesz. Elnézem Sanyit és Valentint, akik világ életükben pásztorok voltak, a "mi világunkban" testépítő versenyt nyernének fittnes kategóriában szálkás testükkel, kocka hasukkal - amiben ráadásul erő is lakozik. A városi ember? Havonta több tízezret költ kondibérletre, aerobic órákra, fehérjeporokra, rövidke életéből naponta legalább 2 órát tölt a "mínusz10kg5napalatt" cikkek böngészésével, és minden napszakban sopánkodik, hogy miért ekkora a ruhamérete. Vicces, ugye?! Mi még a 2 km-re lévő boltba is kocsival vagy tömegközlekedéssel megyünk, ők egy délelőtt kb. 10 km-t gyalogolhatnak ide-oda a karámok közt. Természetesen tudom, nem lehet mindenki pásztor az esztenán, csak néha kicsit észbe kaphatnánk.

Szerdán ismét a farmon értek a nap első sugarai, és a mihaszna komisz jószág-számlálás türelemmel várt minket a domb tetején. :) Harmadik napja tartó kálváriánkról mostmár bizonyíték is van, ugyanis az Agrya csapata látogatott hozzánk, hogy fotót és filmet készítsen munkánkról. Közben Katával büszkén ért minket a felismerés, hogy a kosárhoz menet - ami a meredek domb tetején terült el - már nem kapkodjuk kétségbeesetten a levegőt és nem kell megállni minden csalánbokornál lihegni. Asszimilálódunk. És ez a nyelvjárásunkon is látszik... Farmosodunk. A nap további része nem a megszokott módon telt. Miként másodszor kalandorkodom, a tavalyi gazdám Hargita megyéből - akikkel azóta is jó kapcsolatot ápolok - ellopott egy napra kicsit nosztalgiázni. Csíkbánkfalvára indultunk, ahova Gálos Anna is velünk tartott, ugyanis ő két éve volt ugyanitt kalandor. Roppant nagy élmény volt és szerencsésnek tartom magam, hogy újra láthattam a gazdaságot, a tájat és a Sándor család szeretetében fürdőzhettem egy délután. Tavaly az ott megszerzett rendkívül erős élmények, érzések meghatározták az elmúlt egy évemet, és bátran mondhatom, átformálták személyiségemet, ezért is döntöttem az újrajelentkezés mellett. Tapasztalt kalandorként érdekes látni egy-egy nagyobb gazdaság közt a különbségeket. Ki milyen indíttatásból csinálja, kinek mi a célja vele, ki milyen módszereket alkamaz egy kisebb vagy épp nagyobb probléma esetén. A gyakorlati munkák mellett épp ezek, amikből legtöbbet tanulhat az ember lánya.