Az utolsó felvonás

Az utolsó felvonás:

A csütörtök esti nagy buli utáni romeltakarítást végeztem reggel. Volt valami hihetetlenül megnyugtató a helyzet egyszerűségében. Miután este az egyetlen tűzgyújtó készülékünket is sikeresen likvidáltam egy pohár tokajival, nehezen tudtam elképzelni, hogy egyáltalán sikerül majd meleg vízzel elmosogatnom a tegnapról ott maradt csetreseket.

No de a találékonyság határtalan. Volt parázs, rács és edény is, amiben a forrásról hozott vizet megfelelő hőmérsékletűre tudtam melegíteni. Apróságok, amikre otthon nem kell gondolni, de mégis felemelő érzés. 

Dolgom jólvégeztével a száradó edények földöntúli látványában gyönyörködve, eljött az ideje,hogy a frissen fejt tejet levigyük a faluba. Levi szerint, mivel igen jól összebarátkoztam Gyöngyivel, a lóval előző este, menjek és hozzam be a legelőről. Megtörtént. Felszereltük, befogtuk és irány lefelé. Reméltem, hogy lesz még alkalmam ezt a faluba vezető utat az itt tartózkodásom alatt bejárni még egyszer. Csendesen baktattunk lefelé.

A nap hátralévő részében gyorsan pótoltam a hiányosságaimat. Ebédre Attilával lazacot ettük, isteni finom volt, én eddig még nem ettem soha.

Estére kötelező megjelenésünk volt Vármezőn a fogadóban. Itt kiderült ki nyerte a szavazást, elköltöttünk egy utolsó vacsorát együtt a kalandorok és a fogadó gazdák is. A jó hangulat ellenére már csak arra tudtam gondolni, hogy mihamarabb mehessek vissz a majorházhoz.

Éjjel 11 órára fel is értünk, még éppen, hogy ébren voltak. Aznap éjjel a majorházban aludtam. Belesüppedve a csendbe álomba merültem.

Reggel időben keltem és még egyszer utoljára részt vettem a fejésben. Próbáltam minden mozzanatot illatot, szagot, érzést még magamba szippantani, hogy jó ideig velem lehessen otthon a rohanó hétköznapokban. Már éreztem, hogy nehéz lesz az elválás, nekem biztos a többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Ahogy az ember beleszeret a tájba és ezek az érzések tódulnának a bizonyos látószervünk felé, meglepő olyan valakitől, aki nem épp érzelgős típus.

A már-már, mondhatom, szokásos reggeli rutin munka elvégzése után megkértem a fiúkat, hogy készítsünk pár közös képet.

Azt sem tudtam, hogyan búcsúzzak el rendesen. Valahogy úgy érzem ez nem is sikerült. Csak megköszönni tudtam azt a sok jót amit kaptam.

Azt hiszem ez a történek itt nem érhet véget és már azt tervezem jövőre hogy megyek vissza és töltök el 1 hetet fenn a hegyen.

Epilógus:

Ma, mikor ezt írom, már 3 napja itthon vagyok. Nem találom a helyem. Valami megváltozott bennem. Tegnap este, hogy kicsit „otthon” érezzem magam, mikor kiengedtem legelni az én 6 juhomat, elkezdtem faragni a saját pásztorbotom. Levitől kaptam 1 csengőt és egy zörgőt. A csengőt feltettem a kosom nyakába. Csenget, én faragok, a kutyák lihegnek mellettem. Kicsit jobb.

Köszönöm hogy veletek lehettem és befogadtatok a családotokba erre a kis időre!

A viszont látásra!!!

Kosárfordítás

Gyorsan indult a reggel ma is. Már-már rutin szerűnek éreztem ahogy indult a nap.

Fejés után a juhászok kihajtottak, és Levente nekiállt elkészíteni a sajtot, majd az ordát. A folyamatot végig figyeltem, ahol tudtam segítettem, de ez olyan egyemberes dolog.

Majd eljött az a nap, mikor a kosarat meg kell fordítani. Ha az eddigiekben emlegetett kosár valakinek nem lenne tiszta, nem arra gondolok itt aminek füle van és jól meg tudjuk pakolni. Ez a kosár az a hely ahova éjszakára a juhokat becsukják, megőrzés céljából. Fordítani pedig azért kell, hogy ne tapossák ki az éjszakai toporgással a juhok, 4-5 naponként megismétlik ezt a rituálét.

Szoktam én otthon is dolgozni, de ez a kosárfordítás a tűző napon a hegyoldalban, logisztikai elemekkel megtűzdelve, szép és fárasztó munka.

Dolgunk jólvégeztével (1-2 óra) kezdtünk neki a készülődésnek, vendégek jöttek este felé és fínomságos kecskepörkölt készült. A vedégek elkezdtek szépen sorjában megérkezni, lassan hangosodott ki a hegyoldal a majorháznál és kezdetétt vette a mulatozás.

Vásár

A gyorsan sokat tipikus esete áll fenn ebben az esetben. hisz éjjel 11 felé megy el az ember aludni, s aztán szolid füttyszóra ébred 4:30kor. A fiúk szétválasztják a kosárban a fejős juhokat a bárányoktól, aztán 5 felé kezdetét veszi a fejés. Mivel készültünk a piacra is most nem hagyták, hogy csillogtassam fejő-tehetségem, haladni kellett. Most csak a terelésben segítettem, ami annyira jól sikerült, hogy kisebb nagyobb foltok még talán gané mentesek voltak rajtam. A tegnapi eső hatására jól megcsúszósodott a kosár alja és mivel ez is lejtőn van, igen nehéz talpon maradni, mint elmondtam nem is sikerült.

De ez nem szegheti kedvem s lelkesedésem, mikor kész lettünk, fogtuk be a lovat és indultunk, hoztuk le a tejet. Gyors csutakolás (értsd itt engem) után indultunk is a vásárba. Kicsit nagyobb vásárra számítottam, de hogy ne jöjjek üres kézzel majd haza vettem egy gyapjúnyíró ollót, sose baj ha kettő van alapon.

Kalyiba

Nehezen találom a szavakat, persze nem csak azért mert kellő képpen elfáradtam. Ma reggel Levente jött értem szekérrel. Mondta, hogy felmegyünk a hegyre s megnézzük, hol legelnek a juhok. Felfele utunk is már-már kalandosnak mondható, de emellett filmbe illő helyeken vitt felfelé. Egy lóerővel, zabhajtással baktattunk felfelé a víz kimosta hatalmas kövek hátán s minimun 45 fokos meredekségen.

Csodaszép helyen legelnek a juhok is. Akkora fák vannak amiket otthon ritkán látni.

Délután hatalmas szerencsénk volt, mert mire visszaértünk a majorházhoz, csak akkor kezdett el esni. Szakadt, mintha a dézsából öntötték volna.

Az esti fejésnél már én is segíthettem és azt hiszem nem hazudok nagyot ha azt mondom egészen eredményesen sikerül.

Az éjszakát a kalyibában töltöttem és itt nyert értelmet az “…álmában csenget egy kicsit…” vers részlet. A juhokkal együtt álomba is csengettem magam igen gyorsan, a jólevegő és a munka hatására.

elgondolkodtató

Ez a nap is eljött. Gyorsan sokat aludva, nem túl korán ébredve, reggeli készülődés letudva.

Szépen lassan megismerkedem a család többi tagjával is, bár a névmemóriám hagy némi kívánni valót maga után. Amint reggel Levente megérkezett a tejjel, amit fentről hozott a juhoktól, még szétnéztünk a ház körül, majd visszaindult a kis csapat most már velem kibővülve.

Szépen lassan komótosan haladtunk egyre fentebb s fentebb. Már most ezen a kis úton megtaláltam az idei év első jópofa szavát. Felfelé az út egy szakaszán, az egyik oldalt mogyoróbokrok, míg a másikon végestelen végig amíg a szem ellát minden tele volt páfránnyal. Itt ennek a növénynek a neve: ÖRDÖGBORDA. (Mekkora jó már!!!!!!) 😀

Jó egy óra szekerezés után megérkeztünk. Nem csalódtam. Az emlékeimben élő kép, még ha kissé meg is fakult, de azért a lényeg nem változott. Isteni friss levegő, minden csupa zöld. Ezen még az a reggeli 35 fok sem változtat. Mit volt mit tenni, mivel a juhokat a reggeli fejés után kihajtották, hát jobb dolgunk híján beszédbe elegyedtünk. És ezzel sikerült is kitöltenünk azt a szűk időt míg a jószágok visszatértek az esti fejéshez.

Az esti etapban megpóbálkoztam én is a fejéssel, de azért még van hova fejlődni. Mondjuk nincs semmi veszve, mert ha az edénybe nem is, de minden más irányba tökéletes precízséggel sprickoltam szét a tejet. A megnyugtatást persze megkaptam,”Másnak sem megy elsőre!”

A fejés végén, mikor minden delikvens sorra került, még egy körre kihajtottam a juhokat legelni. Én a fuvarom várva a hegyoldalban a semmit hosszasan elmélkedve, kikapcsoltam.

Egy kis hangulatfotózásképp készítettem pár fényképet, ami szerintem teljesen átadja a hely szellemét és nyugodtságát.

…elgondolkodtató…

Július 24

Én másodszor mondhatom magam olyan szerencsésnek, hogy a program keretében eljöhetek erre a csodás tájra.

Vasárnap 05:55.

Minden, magát normálisnak tartó ember mély álmát alussza, pihe-puha ágyában. Ekkor én, az elemekkel dacolva (reggeli rekkenő hőség) már javában túlvagyok a reggeli készülődésen, és egy olyan vonatra készülök felszállni, ami velem és 7 kalandortársammal (plusz a kihagyhatatlan kísérőnkkel, Anitával) együtt 11-12 óra vonatozás után, a Keleti pályaudvarról indulva, Marosvásárhelyre megérkezve, kezdetét veszi a KALAND.

Innen a Kalandorok 8 fővel tovább autókáztak ‘Bós’-ra (Székelyboós).

Vendégszeretet, kedves  és barátságos arcok fogadtak bennünket. A fenséges ‘wellcomedrink’ (pálinka) és a tokány elfogyasztása után gyors egyeztetés, majd a szélrózsa minden irányába szétszóródva elindultunk idei kalandunk felfedezésére. A nem túl hosszú út után megérkeztünk Nyárádremetére ahol a Karácsony család várt rám. A gyors ismerkedés után a holnapi nap ígéretével fekszem le és alig várom, hogy kiderüljön mit hoz az előttem álló hét. …. Azért vannak sejtéseim! 😉