Az utolsó felvonás
Az utolsó felvonás:
A csütörtök esti nagy buli utáni romeltakarítást végeztem reggel. Volt valami hihetetlenül megnyugtató a helyzet egyszerűségében. Miután este az egyetlen tűzgyújtó készülékünket is sikeresen likvidáltam egy pohár tokajival, nehezen tudtam elképzelni, hogy egyáltalán sikerül majd meleg vízzel elmosogatnom a tegnapról ott maradt csetreseket.
No de a találékonyság határtalan. Volt parázs, rács és edény is, amiben a forrásról hozott vizet megfelelő hőmérsékletűre tudtam melegíteni. Apróságok, amikre otthon nem kell gondolni, de mégis felemelő érzés.
Dolgom jólvégeztével a száradó edények földöntúli látványában gyönyörködve, eljött az ideje,hogy a frissen fejt tejet levigyük a faluba. Levi szerint, mivel igen jól összebarátkoztam Gyöngyivel, a lóval előző este, menjek és hozzam be a legelőről. Megtörtént. Felszereltük, befogtuk és irány lefelé. Reméltem, hogy lesz még alkalmam ezt a faluba vezető utat az itt tartózkodásom alatt bejárni még egyszer. Csendesen baktattunk lefelé.
A nap hátralévő részében gyorsan pótoltam a hiányosságaimat. Ebédre Attilával lazacot ettük, isteni finom volt, én eddig még nem ettem soha.
Estére kötelező megjelenésünk volt Vármezőn a fogadóban. Itt kiderült ki nyerte a szavazást, elköltöttünk egy utolsó vacsorát együtt a kalandorok és a fogadó gazdák is. A jó hangulat ellenére már csak arra tudtam gondolni, hogy mihamarabb mehessek vissz a majorházhoz.
Éjjel 11 órára fel is értünk, még éppen, hogy ébren voltak. Aznap éjjel a majorházban aludtam. Belesüppedve a csendbe álomba merültem.
Reggel időben keltem és még egyszer utoljára részt vettem a fejésben. Próbáltam minden mozzanatot illatot, szagot, érzést még magamba szippantani, hogy jó ideig velem lehessen otthon a rohanó hétköznapokban. Már éreztem, hogy nehéz lesz az elválás, nekem biztos a többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Ahogy az ember beleszeret a tájba és ezek az érzések tódulnának a bizonyos látószervünk felé, meglepő olyan valakitől, aki nem épp érzelgős típus.
A már-már, mondhatom, szokásos reggeli rutin munka elvégzése után megkértem a fiúkat, hogy készítsünk pár közös képet.
Azt sem tudtam, hogyan búcsúzzak el rendesen. Valahogy úgy érzem ez nem is sikerült. Csak megköszönni tudtam azt a sok jót amit kaptam.
Azt hiszem ez a történek itt nem érhet véget és már azt tervezem jövőre hogy megyek vissza és töltök el 1 hetet fenn a hegyen.
Epilógus:
Ma, mikor ezt írom, már 3 napja itthon vagyok. Nem találom a helyem. Valami megváltozott bennem. Tegnap este, hogy kicsit „otthon” érezzem magam, mikor kiengedtem legelni az én 6 juhomat, elkezdtem faragni a saját pásztorbotom. Levitől kaptam 1 csengőt és egy zörgőt. A csengőt feltettem a kosom nyakába. Csenget, én faragok, a kutyák lihegnek mellettem. Kicsit jobb.
Köszönöm hogy veletek lehettem és befogadtatok a családotokba erre a kis időre!
A viszont látásra!!!
3:00
Péntek, 3 óra 00 perc. A telefon ébresztője kelt. Az álmosságtól tántorogva, de nyafogás nélkül kelünk. Osonunk csendben, még alszik a ház. A kert végéig kell csak elbotorkálnunk, itt kezdjük a napot. Azt hiszem sosem keltem még ilyen korán. Ahogy közeledünk, a hajnali csípős hidegből egyre melegebb lesz. Ropog a tűz a két kemencében, a fenyő illatosan ég és végül megcsap a kovász édes illata. Kenyeret sütni jöttünk. Az ott dolgozó fiatalok nagy szeretettel fogadnak, felébreszti őket az érkezésünk. Vidám, lepcses, összeszokott társaság, öröm köztük lenni. A kezdeti téblábolás után, már reszeljük is a kenyérről az égett részét, kipróbáljuk, hogyan kell szakítani egy-egy adagot, majd mérjük, papírtasakba és ládákba rendezzük a forró pityókás kenyereket. Van ebben a hajnali munkában valami nehezen megfogható varázs. Az éj leple alatt fenyő és kenyérillatban serénykedünk a forró kemencék között, hogy a még igazak álmát alvó emberek reggel friss, meleg kenyeret tegyenek otthonuk asztalára. Egy csipet varázslat. Itt minden nap kis karácsony van
Munkánk jutalma egy forró kenyér, amit a reggelinél úgy tömtünk magunkba, mint aki két napja nem evett.
Pihenésre nem jutott idő, szaladtunk a farmra, de aztán Isti, az együtt töltött hét zárásaként kirándulni vitt minket Szovátára. Ezután a búcsúestre igyekeztünk, jó volt találkozni a többi kalandorral, a szervezőkkel és az Agrya magyar képviselőivel. A finom ételt egy fergeteges tánccal mozogtuk le, amihez a finom pálinka adta a motivációt. A búcsúvacsorán kicsit mindenkinek összeszorult a szíve, összegezte magában az elmúlt egy hetet és hálával a szíve mélyére raktározta az Erdélyben szerzett életreszóló élményeket.
Szép volt, jó volt, kevés volt
“Szép volt, jó volt, kevés volt.” Ahogy talán már sokan hallották is tőlem: nem tudnán eleget dícsérni Kristófot, a családját és az egész falut, életreszóló élményekben volt részem. Egyedül az fájt, hogy haza kell mennem. Persze a tiszteletbeli legerdélyibb gazda cím, s főleg az, hogy visszajöhetek még egy hétre, kárpótol!
A nap forgatással, bálázással, a bálák hazahordásával és egy kis horgolással telt el. Még egy kirándulás vár rám holnap reggel, s búcsút intek ennek a tájnak, az embereknek, s mindannak, amit azért megpróbálok hazavinni magammal…
Kosárfordítás
Gyorsan indult a reggel ma is. Már-már rutin szerűnek éreztem ahogy indult a nap.
Fejés után a juhászok kihajtottak, és Levente nekiállt elkészíteni a sajtot, majd az ordát. A folyamatot végig figyeltem, ahol tudtam segítettem, de ez olyan egyemberes dolog.
Majd eljött az a nap, mikor a kosarat meg kell fordítani. Ha az eddigiekben emlegetett kosár valakinek nem lenne tiszta, nem arra gondolok itt aminek füle van és jól meg tudjuk pakolni. Ez a kosár az a hely ahova éjszakára a juhokat becsukják, megőrzés céljából. Fordítani pedig azért kell, hogy ne tapossák ki az éjszakai toporgással a juhok, 4-5 naponként megismétlik ezt a rituálét.
Szoktam én otthon is dolgozni, de ez a kosárfordítás a tűző napon a hegyoldalban, logisztikai elemekkel megtűzdelve, szép és fárasztó munka.
Dolgunk jólvégeztével (1-2 óra) kezdtünk neki a készülődésnek, vendégek jöttek este felé és fínomságos kecskepörkölt készült. A vedégek elkezdtek szépen sorjában megérkezni, lassan hangosodott ki a hegyoldal a majorháznál és kezdetétt vette a mulatozás.
Vásár
A gyorsan sokat tipikus esete áll fenn ebben az esetben. hisz éjjel 11 felé megy el az ember aludni, s aztán szolid füttyszóra ébred 4:30kor. A fiúk szétválasztják a kosárban a fejős juhokat a bárányoktól, aztán 5 felé kezdetét veszi a fejés. Mivel készültünk a piacra is most nem hagyták, hogy csillogtassam fejő-tehetségem, haladni kellett. Most csak a terelésben segítettem, ami annyira jól sikerült, hogy kisebb nagyobb foltok még talán gané mentesek voltak rajtam. A tegnapi eső hatására jól megcsúszósodott a kosár alja és mivel ez is lejtőn van, igen nehéz talpon maradni, mint elmondtam nem is sikerült.
De ez nem szegheti kedvem s lelkesedésem, mikor kész lettünk, fogtuk be a lovat és indultunk, hoztuk le a tejet. Gyors csutakolás (értsd itt engem) után indultunk is a vásárba. Kicsit nagyobb vásárra számítottam, de hogy ne jöjjek üres kézzel majd haza vettem egy gyapjúnyíró ollót, sose baj ha kettő van alapon.